Mindennapi áhítatok

2017. augusztus 26., szombat

Igehely: 1Thessz 4:13-18; Kulcsige: 1Thessz 4:17 „Azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.”

A hívők nem bánkódnak vég nélkül azokért, akik az Úrban haltak meg, mert tudják, hogy a halál csupán egy köztes állapot. Olyan, mintha csak elaludt volna az, akit szeretünk. Lesz egy ébredés, amikor az Úr Jézus megérkezik. Ez lesz a feltámadás. És lesz viszontlátás, lesz találkozás.

2017. augusztus 25., péntek

Igehely: ApCsel 1:9-11; Kulcsige: ApCsel 1:9 „Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.”

Sok hívőt foglalkoztatott, és foglalkoztat ma is az a kérdés, hogy mikor és miként jön majd vissza az Úr Jézus erre a földre, de az sem mindegy, hogy hova érkezik. A „mikor” – kérdésre az a válasz, hogy sem a napját, sem az óráját nem lehet tudni, de az, hogy miként jön vissza, az kijelentetett.

2017. augusztus 24., csütörtök

Igehely: Ézs 44:21-26; Kulcsige: Ézs 44:22 „Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj meg hozzám, mert megváltottalak!”

Ez az igeszakasz azt a csodálatos reménységet erősíti meg az Úr népében, hogy akit Isten kiválasztott, megváltott és újjáteremtett, arról soha nem feledkezik meg, és a korábban elkövetett bűnökre nem emlékszik.

2017. augusztus 23., szerda

Igehely: Jób 30:11-26; Kulcsige: Jób 30:15 „Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg.”

Sok ember úgy gondolja, hogy ha valaki egészséges, ha gazdag és még tiszteletnek is örvend, akkor az igazán boldog. Jób sokáig makkegészséges volt, szép családdal, a gazdasági életben sikeres, nagy vagyont halmozott fel, messze földön híres lett, barátokban és tisztelőkben sem szenvedett hiányt.

2017. augusztus 22., kedd

Igehely: 1Kir 18:41-46; Kulcsige: 1Kir 18:44a „Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből.”

Igeszakaszunkból megfigyelhető, hogy az Úr szolgája tudta, mi az Úr akarata, mi a terve, mégis imádkozott érte. Meg volt győződve, hogy lesz eső a háromévnyi szárazság után, és erről bizonyságot is tett. Azt mondta Akhábnak, hogy ő már hallja a közeledő eső zúgását.

2017. augusztus 21., hétfő

Igehely: 4Móz 9:15-23; Kulcsige: 4Móz 9:17 „Valahányszor fölemelkedett a felhő a sátorról, elindultak Izráel fiai. Ott ütöttek tábort Izráel fiai, ahol a felhő megállapodott.”

Isten vezetésének eszköze nappal a felhő volt, éjjel a tűzoszlop. Így mindig és mindenki számára látható volt, hogy mit akar az Úr. Akár fényes nappal, akár éjjel, a sötétben, nyilvánvaló volt, mikor kell indulni. Csak akkor, ha a felhő megmozdult.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?