2018. december 13., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Ne aludjunk!

Igehely: 1Thessz 5:1-11; Kulcsige: 1Thessz 5:6 „Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!”

Augustinus számára a Róm 13:11-14 felszólítása lett a megtérés elindítója: „itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk: az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit!”

Most azonban nem ébresztget az apostol, hanem arra kér, hogy legyünk igazán azok, akik vagyunk: a „világosság és a nappal fiai”. Igénkben az éberség és józanság ellentéte az alvó vagy részeg ember öntudatlan tehetetlenségének, akinek érzékszervei nincsenek olyan állapotban, hogy figyelmeztethetnék őt a közelgő veszélyre.

Lelkünk ellensége Delilához hasonlóan altat, hogy azután életünkre törhessen. Sátán ideális körülményeket teremt figyelmünk lankadása érdekében. Hamis biztonságérzetet kelt: „Békesség és biztonság!” Jól megy dolgod? Sikeres vagy? Vigyázz, hogy az élet „békés” körülményei, az éjszaka sötétje, vagy a mélyen alvók tábora ne lankassza éberségedet! Engedsz az altatásnak, vagy harcba indulsz a lelki fegyvereket magadra öltve? „Vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét!”

Nagy István

DÉLUTÁN | 

Menyasszony és vőlegény szava nem lesz ott

Igehely: Jel 18:20-24

Míg az egész lakott föld gyászol Babilon pusztulása miatt, angyali szózat buzdítja fel a menny lakóit, az apostolokat, prófétákat és a még földön lakó szenteket, hogy vigadjanak, örüljenek a város pusztulásán, mert végrehajtotta Isten azt az ítéletet, amit a vértanúk kértek tőle (6:9-11). Jelképes cselekmények jelzik Babilon pusztulását: „Egy erős angyal felemelt egy akkora követ, mint egy nagy malomkő, bedobta a tengerbe, és így szólt: „Így vettetik le Babilon, a nagyváros, és többé sehol sem lesz található.” A 22–23. versekben azt írja le a látnok, hogy az élet minden jele megszűnik a városban, megszűnik az öröm hangja, a munka, a malmok hangja. Nem lesz táplálék, kihal a fény, megszűnik a vőlegény és menyasszony hangja.

János már úgy tárja elénk Babilont, mint leomlottat, mint üszkös várost, mint ahol a halál és a gyász énekli siralmas énekét. Te így látod ezt a világot? „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1Jn2:15,17).

Nagy István

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.