Igehely: 1Tim 1:8–11 Kulcsige: 1Tim 1:8 „Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki a törvénynek megfelelően él azzal.”
Saját erőnkből nem tudunk, és (sok esetben) nem is akarunk a törvényhez igazodni, annak eleget tenni. Akárhogy is próbáltuk, nem tudjuk elérni Isten mércéjét. Igénk felsorolja a különböző, súlyosabb bűnöket. De hát akkor el van veszve minden? Vagy azt mondjuk, hogy mi ilyen bűnöket nem is követtünk el? Akkor mentesek vagyunk minden vád alól? „Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett” (Jak 2:10). Akkor minden reménytelen?
A törvény mindaz ellen van, ami ellenkezik az egészséges tanítással. A helyes hozzáállás ott kezdődik, amikor elismerem, hogy nem tudok eleget tenni az Isten törvényének. Akkor megjelenik az evangélium: Krisztus felszabadított a törvény alól, és Isten nem annak alapján fogad el, hogy megtartjuk-e a törvényt vagy sem, hanem Krisztusért.
De akkor éljünk ezután is úgy, ahogyan eddig éltünk? A Szentlélek itt jön a segítségünkre. Ő győzött meg bűneinkről, Ő ad erőt, hogy Isten iránti szeretetből, és ne rettegésből igazodjunk az Ő törvényéhez. Micsoda különbség! Micsoda kegyelem! „Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed” (Zsolt 119:18)!
Virág Tibor
Bölcs Teremtő
Igehely: Zsolt 104:19–31 Kulcsige: Zsolt 104:24 „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.”
Az Szentírás a teremtés leírásával kezdődik. Isten, a Teremtő látható már az első lapokon is. Minden, ami van, a láthatatlanból állt elő az Ő szavára. El sem tudjuk képzelni – még a tudósok sem –, hogy a világmindenség mekkora, mennyi anyag található benne. Azt viszont látjuk, hogy mindennek megvan a maga rendje. Isten az Ő bölcsességében úgy teremtett meg mindent, hogy bizonyos szabályok szerint működnek. A fizika törvényeit is Ő alkotta meg, a nappalt és az éjszakát, az évszakokat Ő határozta meg. A tengernek Ő szabta meg a határát, és még sorolhatnánk.
Milyen csodálatos mindaz, amit Isten bölcsen megalkotott! Nem a véletlen műve az sem, hogy mi létezünk. Van egy számunkra felfoghatatlan nagyságú, bölcs Tervező, Alkotó. A végtelenül bölcs, mindenható Isten. A zsoltáríró csodálattal áll meg, miközben felsorolja, mi mindent tett, majd dicsőséget ad neki.
Álljunk meg mi is, és nézzünk körül! Mennyi mindenért dicsérhetjük Őt! Tegyük ezt ma imában, miközben énekeljük a Nagy Istenem, ha nézem a világot c. éneket!
Virág Tibor
