2024. szeptember 15., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Izráel családja összeköltözik

Igehely: 1Móz 46:26–47; Kulcsige: 1Móz 46:28 „Jákób Júdát küldte maga előtt Józsefhez menve, hogy mutassa az utat Gósenbe. Így érkeztek el Gósen földjére.”

Egy nagyszabású családegyesítésről olvashatunk ebben az igeszakaszban. A csalóból ősatyává érő Jákób, az irigy, indulatos, öccsüket elemészteni akaró testvérek, és a „besúgó”, tarkaruhás, álmodozó kedvencből egy ország gazdaságát irányító felelős vezetővé lett József egymásra találása ez a történet. Az isteni ígéret kezd kibontakozni. Ennek előfeltétele Jákób Istennel való szoros kapcsolata és engedelmessége.

A rosszra hajló emberi természet és az elkövetett bűnök ellenére Isten irányítja ezt a nagy családot. József ezt így fogalmazta meg: „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa” (1Móz 50:20).

Jákób családja egy időre megnyugodhatott. Volt élelmük, az állatoknak legelőjük, Gósen földjét megkapták, így önállóan élhettek, nem keveredtek az egyiptomiakkal. A 28. versben ezt olvassuk: „Jákób Júdát küldte maga előtt Józsefhez menve, hogy mutassa az utat Gósenbe.” Milyen előremutató, csodálatos kép ez, ami Júda leszármazottjához, a Messiáshoz, az Úr Jézushoz irányít bennünket. Egyedül ő tud bennünket az atyai házhoz vezetni. „Az én Atyám házában sok hajlék van, ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is” (Jn 14:2–3). Mai világunkban nagyon sok a visszahúzó erő, ahova csak nézünk, mindenütt a világ rafinált csábításait érzékeljük. Nagy a szellemi éhínség. Sátán a trükkök sokaságát veti be, hogy visszatartson bennünket a szellemi Gósenbe vezető úton. Olyan biztató, hogy a mi vezetőnk, a Júda Oroszlánja hatalmasabb mindenkinél!

Ahogy Isten Jákób családját a helyére tette, úgy a te életedet is jó irányba tudja fordítani! Bízz benne, és megtapasztalod atyai szeretetét és helyreállító gondoskodását! Nála jobb vezetőt nem találsz!

„Vezess minket, ó nagy Isten, Földi vándorutunkon! / Gyengék vagyunk, Te hatalmas, Hordozz erős karodon! / Nagy Megmentő, Nagy Megmentő, Légy te pajzsunk, fegyverünk!”

Nagy Kornél

Imaáhítat: 

Magasztaljuk az Urat, hogy ha nem is egy házban, de Krisztus egyházában összetartozunk! – Ef 1:22-23

Bibliaóra: 

Szabadulás vagy ítélet – 2Pt 2:1-22 (2Pt 2:9)

DÉLUTÁN | 

Ő megsebez, de be is kötöz

Igehely: Jób 5:8–27; Kulcsige: Jób 5:18 „Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.”

Az ember élete során – tudatlanságból vagy engedetlenségből – sok hiábavaló dolgot követ el. Ez megnehezíti, sőt megakadályozza normális életvitelét, családjával, embertársaival való kapcsolatát. A jóindulatú emberek próbálnak segíteni, de képtelenek rá, a rosszakarók pedig vagy kinevetik, vagy kihasználják áldozatukat. Ezt az állapotot lelki értelemben is megtapasztalhatjuk. Egyedül képtelenek vagyunk megszabadulni a világ vonzásából és a Sátán embergyilkos mesterkedésétől. Az emberi módszerek hatástalanok.

A Mindenható Isten tökéletes szervezettséggel és gondoskodó szeretettel irányítja az egész világmindenséget, de gondja van külön-külön minden emberre is. Szeretetéből fakadóan sohasem akar rosszat az embernek, de nevelési eszközként néha a sebészkéshez nyúl. Egy operációnál is sebet ejt az orvos, eltávolítja a nem odavaló szöveteket, de utána összevarrja és gondosan fertőtleníti, bekötözi a sebet. Pár nap múlva összeforr a seb, és megkezdődik a gyógyulás. Mennyei Atyánk is így szeretné eltávolítani a bennünk lévő bűnös hajlamot, a káros szenvedélyeket, rossz kívánságokat, a haragot: mindazt, ami elválaszt tőle.

Az orvos csak akkor tud meggyógyítani, ha elmegyünk hozzá. Lelki megújulásunkhoz, helyreállásunkhoz Jézus Krisztust kell felkeresnünk. A golgotai kereszt lábához letehetjük bűneink batyuját, és a Megváltó megajándékoz minket szellemi gyógyulással. „Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt 103:3)!

Körbetekintve a világban és környezetünkben eléggé nyugtalanító helyzetet látunk.

Szomszédunkban háború dúl, ártatlan emberek halnak meg értelmetlenül, a világ másik részében éhínség miatt szenvednek az emberek. A Föld kínlódik a felhalmozott szeméttől, az elégetett káros gázoktól, a felmelegedéstől. Ennek ellenére Isten felkínálja nyugalmát és békességét az őt követők számára: „Megéred, hogy békesség lesz sátorodban” (Jób 5:24)!

Reményik Sándor ezt így fogalmazza meg versében:

„Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – a szív / amíg ver, mindörökre nyugtalan. / De mindörökre nyughatatlanul, / Istentől mégis békessége van. / Nyugalma nincs, de békessége van. / Békesség Istentől.”

Nagy Kornél

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Zsolt 39:1–14; Kulcsige: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”

Nagy kegyelem, hogy az ember megszólíthatja Teremtőjét az élet bármelyik szakaszában. Feltehetjük neki azokat a kérdéseket is, amiket senkinek nem mondunk el, de ott vannak bennünk. A zsoltáríró megkérdi: „meddig tart napjaim sora?” Látva a földi élet rövidségét, sok nyomorúságát és mulandóságát, ezt vallja: „egyedül benned reménykedem.” Kiben reménykedünk mi? Azokban, akik körülvesznek minket? Talán a vihar elmúlásában? Az Úr Jézus mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16:33).