Igehely: 1Móz 12:1–4 Kulcsige: 1Móz 12:2 „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.”
Az Ábrahámnak adott áldás Jézus Krisztus által lett a miénk: „Hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk” (Gal 3:14). A rövidke szakaszban gyönyörű, reménykeltő ígéret van, amit Ábrahám szó szerint a magáévá tett, és a mennyei elhívásnak azonnal engedelmeskedett.
Fontos volt az elszakadás a bálványimádó rokonságtól, ahogy Péter apostol is mondja: „Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!” (ApCsel 2:40). Isten jelöli ki a helyünket az Ő nagy népének táborában. A nevünket pedig az által teszi naggyá, hogy felírja az élet könyvébe.
Kiemelkedő üzenet: „Megáldalak!” Isten tudta, hogy Ábrahám engedelmeskedni fog az elhívásnak, és azt is, hogy te és én engedelmeskedni fogunk. „Áldás leszel” (2.v.). A lehető legnagyobb megtiszteltetés: áldás lenni a családi körben, a gyülekezetben, a társadalomban. A népek elismerték Ábrahámot, és azt mondták: „Istentől küldött fejedelem vagy közöttünk!” (1Móz 23:6). Hasonlóképpen ismerte el Izsákot is Abimélek: „Te már az Úrnak áldott embere vagy!” (1Móz 26:29).
Tőtős János
… gyötrődés megpróbáltatás idején
Igehely: Lk 22:39–46 Kulcsige: Lk 22:44 „Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.”
Megváltónk gyötrődése, a keserű pohár kiürítésének elvállalása történt a Gecsemáné-kertben. Ő elvállalta már földre jövetele előtt, a világteremtés előtt, de most jött el a megvalósítás nagy és visszafordíthatatlan alkalma.
Az imatársak, a tanítványok társasága megerősítésként kellett volna szolgáljon, felkérte őket a vigyázásra és az imádkozásra. Mégis egyedül nézett szembe a közelgő veszedelemmel, térdre esve imádkozott, akaratát alárendelte az Atya akaratának. Az angyali jelenés megerősítést jelentett számára, hogy az Atya és a mennyeiek vele vannak a nehéz órákban.
A halálos gyötrődésben még buzgóbban imádkozott. Számunkra ez több mint példa! „Ha látom őt a szenvedőt, ez ád hitemnek új erőt” – ahogy énekünk is mondja (HH 149.), vagy egy kedves költemény:
„Verejtékezett Gecsemánéban, / Vért izzadott szelíd arca, / Mert a világ bűne, álnoksága / Ott volt egyedül őrajta.” (Korai eső: Méltó a Bárány).
A térdre borulás az imádat, hódolat, megadás jele. Boruljunk le, essünk térdre Alkotónk előtt, akár jólétben, akár a megpróbáltatások idején!
Tőtős János
