Mindennapi áhítatok

2018. július 14., szombat

Igehely: Mt 17:14-21; Kulcsige: Mt 17:21 „Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.”

Ebben a történetben látjuk Jézust, akit körülvesz egy kíváncsi tömeg, a tanítványok és egy gyermekéért aggódó, szerető édesapa. Mindenki más-más céllal, okkal van Jézus közelében - akár gyülekezetünk résztvevői, de ebben a történetben a legtöbbet mégis az édesapa és fia kapja.

2018. július 13., péntek

Igehely: Jer 29:10-15; Kulcsige: Jer 29:12 „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket.”

A próféta által Isten ismerteti tervét népével: békességet és nem romlást, reményteljes jövőt akar. Ennek feltétele az, hogy Istenben bízzanak és kitartóan imádkozzanak Hozzá. Isten azt ígéri, hogy megtalálható lesz, ha teljes szívvel és nem félszívvel keresik Őt.

2018. július 12., csütörtök

Igehely: 1Jn 5:14-15; Kulcsige: 1Jn 5:14 „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket.”

Ezek az igeversek azt sugallják, hogy merj bízni Istenben akkor is, ha a világi gondolkodás nem ezt diktálja. Ugyanakkor ebben az igeszakaszban János az imameghallgattatás feltételét is bemutatja, amit sokan figyelmen kívül hagynak.

2018. július 10., kedd

Igehely: Jak 5:12-28; Kulcsige: 1Pt 3:7 „És ugyanígy, ti, férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg neki a tiszteletet, mint örököstársatoknak is az élet kegyelmében, hogy imádkozásotok ne ütközzék akadályba.”

A mai igerész a feleség és férj egészséges kapcsolatával indul, rámutatva a példamutató életvitel szavak nélküli hatására, amely kész megváltoztatni a másik felet.

2018. július 9., hétfő

Igehely: Jak 5:12-28; Kulcsige: Jak 5:17 „Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig.”

Jakab az imádkozást, mint eszközt tárja elénk, amit hit által mindnyájan használhatunk, de először megemlíti a szenvedést. Ha betegségben, bajban vagy szükségben vagyunk, hamarabb eszünkbe jut az imádság, de mi ne csak akkor imádkozzunk! Szükséges a dicséret is minden alkalommal Isten felé.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 2:1–12; Kulcsige: 1Thessz 2:8 „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.”

Középiskolában bibliaismeretet oktatva (nem titkolt cél az evangélium hirdetése) többször is beszélgethettem pedagógusokkal. Az egyik tanárnő így foglalta össze a pedagógia lényegét: „A gyermeket szeretni kell!” Ennyi! Egyszerű, de a lényeget megragadó definíció. A tanárok is rájöttek: ha szeretik azokat, akiknek ismereteket, életszemléletet akarnak átadni, sokkal könnyebb dolguk lesz.