Igehely: 4Móz 12:1-16 (12:1-13:1 Károli ford.); Kulcsige: 4Móz 12:10 „Amikor a felhő eltávozott a sátorról, Mirjám egyszerre poklos lett, olyan mint a hó. Áron Mirjám felé fordult és látta, hogy poklos”
Istenfélő családon belül, édes testvérek közt támadt nézeteltérés. Ketten beszéltek egy ellen. Mirjám és Áron látszólag a szent igének kívántak érvényt szerezni a Mózes családjában. Tulajdonképpen ez csak ürügy volt. A valódi panaszuk az volt, hogy ők nincsenek kellőképpen értékelve, megbecsülve, míg Mózes túlzottan is. Az Úr meghallotta a beszédüket. Mindhármukat maga elé szólította mindjárt. A kijelentés sátránál találkoztak. Aztán előléptette a panaszosokat. Dicséret helyett felvilágosítást kaptak. Bár Mirjám prófétanő volt, aki egykor győzelmi éneket szerzett és adott elő az asszonyok csapatával, bár Áron ékesen szóló főpap volt, Mózes ismerte leginkább az Urat, az Ő dicsőségét, akaratát és törvényét. Vele beszélt a legvilágosabban, a legnyíltabban, a legtöbbször az Úr. Őt találta hűségesnek egész népe fölött. Rá bízta az Egyiptomból való kivonulásuk előkészítését, levezetését, a törvény átvételét, átadását, magyarázatát, érvényesítését. Ő vezette Izráelt a pusztai vándorlásuk, bolyongásuk során. Később, amikor Mózes és Áron hitetlenül, ingerülten nem adott dicsőséget Istennek, megkapta ő is a fegyelmezést: nem mehetett be az ígéret földjére. E történetben azonban Mirjám vált hirtelen poklossá. Áron bűnvallást tartott, és közbenjárt magukért. A sértett fél, Mózes pedig imádkozott Mirjám gyógyulásáért. Mégis a táboron kívül kellett tartaniuk őt hét napig. Viszont nélküle nem indultak tovább!
Milyen valós indulattal, szándékkal szóljuk az igét? Beszélgettünk róla eleget az Úrral? Tiszteljük-e eléggé az Istent ismerőket?
dr. Vass Gergely
Csak ami tiszta!
Igehely: Fil 4:8-9 „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene.”
A gondolatot szoktuk szavakba önteni, de sajnos, van, aki gondolkozás nélkül beszél, és van, aki szavaival próbálja palástolni valódi gondolatait. „Beszédével álcázza szándékát a gyűlölködő, míg magában alattomosságot gondol.” (Péld 26:24) Ez azért van, mert a bűnbeesés után „az ember szívének gondolata gonosz az ő ifjúságától fogva.” (1Móz 8:21). E miatt hatalmasodott el a gonoszság, és következett be Isten ítélete. Gondolatainkat elrejthetjük, de előbb-utóbb kisugároznak, és meglátszik a tekintetünkön, a viselkedésünkön, az magatartásunkon, megmutatkozik a szavakban. Isten „minden szívbe belát, és minden gondolatot jól ért” (1Krón 28:9). Igéje által „megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4:12). Megtérésünk magába foglalja a gondolatokat is: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfi gondolatait! Térjen az Úrhoz!” (Ézs 55:7). Már abban is felelősségünk van, hogy milyen gondolatok suhannak át a fejünkön, de még nagyobb felelősségünk van abban, hogy mit teszünk a megfogant gondolattal? „Egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt!” (Zak 7:10) „Isten belát a szívünkbe/ Vigyázzunk a gondolatra, / Ha rossz – születése helyén / Kerüljön a ravatalra.” (Molnár Károly, A gondolat)
dr. Borzási István
