Igehely: Róm 9:6-13; Kulcsige: Róm 9:8 „Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.”
Isten megígérte Ábrahámnak, hogy utódaiban fog áldást nyerni a föld valamennyi népe. Ennek az áldásnak a kizárólagos oka abban rejlik, hogy Ábrahám hitt Isten szavának és további cselekedeteit ez a hit határozta meg. Isten a történelem folyamán mindig teljesítette szövetséges népe iránti ígéretét azokon, akik hittek benne és ragaszkodtak az ő rendeléseihez. Az áldás ígérete ma is érvényes a lelki Izráel számára. De a lelki Izráelnek nem a törvények alapján van joga az ígéretekhez, hanem az áldáshoz a hit és kegyelem által jut. Minden áldás, amit Isten a lelki Izráelnek ígér, Krisztushoz kötődik. Földre jövetele óta nincs különbség zsidók és pogányok között. Pál kihangsúlyozza a 6. vers második részében azt a gondolatot, hogy Isten ígérete mindörökre megáll. Hiába büszkélkedik valaki azzal, hogy ő izráelita, mert beleszületett, ez nem elegendő ahhoz, hogy az áldást is örökölje. Ehhez egy nagyon fontos tényező szükséges, ami nem más, mint egy szívbeli döntés Jézus Krisztus mellett.
Az előző gondolatot Pál apostol megismétli a 7. versben, amikor Ábrahám pátriárkát említi:
„nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai.” Hogyha mindnyájan fiak lennének, mindenki örökölné az áldást, viszont Isten az áldást Izsákon keresztül ígérte.
Ismáel „testi” gyermek volt, akit Hágár, a szolga szült Ábrahámnak. Isten ígérete viszont arra a gyermekre vonatkozott, akit Sára fog szülni. Így jött tehát Isten áldása Izsákon keresztül, mert: „aki Izsákból származik, azt fogják utódodnak nevezni”... „hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.”A 9. versben Isten kiválasztó akaratáról olvasunk. Izsáknak két fiúgyermeke született feleségétől, Rebekától. Isten már akkor meghatározta ennek a két fiúgyermeknek, Jákóbnak és Ézsaunak a sorsát, amikor még édesanyjuk méhében voltak: „a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek.” Amikor Isten ezt a kijelentést tette, még egyikük sem tett sem jót, sem rosszat. Isten mindenhatóságában döntött úgy, hogy Jákób fogja örökölni az áldást. Ez az Ő szabad döntése volt. Istennek ezt a szuverén cselekedetét sokan úgy magyarázzák, hogy Ő eleve kiválaszt némelyeket az üdvösségre, másokat a kárhozatra. Ez a gondolkodásmód téves. A történelem bizonyítja, hogy mind Jákób, mind Ézsau leszármazottainak lehetősége volt keresni, kívánni és kérni Isten áldását. Ézsau leszármazottai ezt nem tették. Jákób utódai viszont, sok gyengeségük és hibáik ellenére, keresték és kívánták Isten áldását. Ez volt a különbség a két testvér között.
Isten mindenkit meghívott Jézus Krisztus által, amikor így szólt: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan”. Aki elfogadja ezt a meghívást és beáll szolgálatába, az részesülni fog az ő áldásaiban. Ismervén Isten ígéretét, hogyan fogsz tovább haladni?
id. Szűcs Attila
Adjunk hálát, hogy az úrvacsora Megváltónk visszatérésére is emlékeztet minket! – 1Kor 11,26
Az elhívás következménye tanúségtétel – 1Thessz 2:1-20 (Aranymondás: 1Thessz 2:10)
Új reménység ígérete
Igehely: Ézs 60:1-18
Az Ézs 60-62 rész a könyv harmadik részének központi üzenete, amely bemutatja Izráel végső sorsát, mint Isten helyreállított népét, akitől az üdvösség kiterjed majd az egész földre. Az üdvösség nem Izráel munkája lesz, hanem az Úré. Miként az Úr megszabadítja népét a babiloni fogságból, ugyanúgy, Isten valósítja meg az áldott messiási korszakot is. (A nyelvezet hasonlósága a 40-55 résszel utalhat az azonos szerzőre.) Izráel népének végső küldetéséről, az egész világra kiterjedő megbízatásáról szól a prófétai üzenet.
A vissza-visszatérő ígéretek között találjuk, hogy Isten megszabadítja az Ő népét, világosságot ad nekik és az Ő dicsőségét közli velük. A föld népei vonzódni fognak ehhez a világossághoz, Izráel Istenének dicsőségéhez (1-9. v.). Sion gyermekei helyreállíttatnak, és velük együtt idegenek is jönnek szolgálni az Úrnak, gazdagságukat adva Izráel Istenének (10-16. v.). Az ellenség megaláztatik, az Úr népe pedig felmagasztaltatik. Egy új korszak veszi kezdetét (17-18. v.), Isten békességének és igazságának korszaka. Miközben ezt szó szerint alkalmazhatjuk Izráelre, ugyanúgy alkalmazható, a lelki Izráelre is, a Gyülekezetre.
Jézus Krisztus tanítványainak küldetése e világban az, hogy a világ világossága legyenek. Ez azért lehetséges, mert „nem maradt sötétség ott, ahol elnyomás volt…” (Ézs 8:23) Eljött a világ világossága (Jn 8:12), aki megvilágosít minden embert (Jn 1:9). Meglátogatott a felkelő fény a magasságból (Lk 1:78). A megvilágosított tanítványok maguk is ragyogni kezdenek (Mt 5:16), azzal a világossággal, amit Uruktól kaptak. A meggyújtott gyertya nem öncélú: másokért ég. A világítótorony is másoknak szolgál. „Kelj fel, világosodjál!” (1. v.) Ha már megvilágosodtál, akkor képes leszel lángra lobbantani másokat is, akik ugyanúgy a világosság fiaivá válhatnak, minden nyelvből és nemzetből. E magasztos küldetés betöltéséhez nem elég az emberi erőlködés: előbb fel kell támadnia rajtunk az Úr fényének. Maga a világítás sem történik automatikusan, hanem fel kell kelni hozzá: „Kelj fel!”. „Rázd le magadról a port, kelj föl!” (Ézs 52:2) Csakis így láttatik meg rajtunk az Úr dicsősége. Nekünk nincs saját fényünk, de ha megfelelő kapcsolatban állunk a fényforrással, akkor továbbíthatjuk annak fényét, aki maga a világosság.
dr. Borzási István
