Mindennapi áhítatok

2024. november 13., szerda

Igehely: Lk 24:25-35; Kulcsige: Lk 24:32 „Ekkor így szóltak egymásnak: «Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?»”

A bűnöktől terhelt világban miért hevül a szívünk? Mi az, ami lázba hoz minket? Jézus mondta: „Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a szíved is.” Isten igéjének tükrében adjunk ma választ ezekre a kérdésekre!

2024. november 12., kedd

Igehely: Lk 7:1–10; Kulcsige: Lk 7:7 „De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám.”

A százados hitét Jézus példaként állította a sokaság elé. Talán bennünk is ébredhet vágy: milyen jó lenne, ha ilyen egyszerűen tiszta, kételyektől mentes hitünk lenne! Hogyan tudnánk így hinni Jézusban? Az igében azt olvassuk, hogy: „Amint hallott Jézusról…”, hit ébredt a szívében.

2024. november 10., vasárnap

Igehely: Zsid 4:11–13; Kulcsige: Zsid 4:12 „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.”

A levél szerzője féltve óvja olvasóit a hitetlenségtől. Példaként hozza Isten népének pusztai vándorlását, akik megkeményítették a szívüket, nem vették komolyan az Isten szavát, ezért nem mehettek be a nyugalom helyére. Isten szeretete olyan hatalmas!

2024. november 8., péntek

Igehely: 1Pt 3:8–17; Kulcsige: 1Pt 3:15 „Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.”

Élő reménység. – Ez látszik kívülről is. A szívünkben lakozó, megszentelő Isten táplálja ezt a reménységet, ami valójában több mint reménység – megbizonyosodás.

Ha kérdeznek, tudsz-e bizonyságot tenni erről a reménységről, szelídséggel és félelemmel?

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.