Igehely: Lk 13:1-5; Kulcsige: Lk 13:5 „Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.”
Napjainkban nagyon sok balesetről, természeti csapásról, katasztrófáról, terrorcselekményről, tragédiáról hallunk. Néha ezek a hírek megrendítenek, máskor együttérzést, sajnálatot vagy félelmet keltenek bennünk, az is megtörténhet, hogy bosszúsak leszünk, vagy haragra gerjedünk a jogtalanság, igazságtalanság, szenvedés láttán. Igénk arról tudósít, hogy Jézusnak hírt mondtak Pilátus rémtetteiről. Nem ismerjük ezen rémtettek hátterét, részleteit. Jézus sem kommentálta. Tudatában volt annak, bármit mond, az eljuthat Pilátushoz. Ha pedig a kormányzó oldaláról szemlélné a dolgokat, akkor népével és népe vezetőivel kerülne szembe. Ez amúgy politikai hírközlés volt, amire a Mester a lelki élettel kapcsolatos kérdéssel felelt. A kérdésre, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak-e valamennyi galileainál, Jézus azt válaszolja, hogy nem! Az általa említett Siloámbeliek tragédiája tekintetében is hasonló választ mond az Úr. Meg van bennünk a hajlam, hogy minősítsük, sőt el- vagy megítéljük mások bűnösségét, tettét. Az egyik gond ezzel a magatartással az, hogy ilyenkor önmagunk iránt túl kíméletesek vagyunk. A másik meg az, hogy nincs ránk bízva az ítélethozatal más bűnös esetében. Arra nézve, hogy egy személy életében mennyire függ össze a szenvedés a bűnével, vagy bűnösségével, nem minden esetben találunk közvetlen összefüggést. Ha nemzetről van szó, ott jobban felismerhető a bűnösség és a szenvedés kapcsolata. Az Úr két alkalommal mondott „nem”-je, az ő határozott állásfoglalását ismerteti velünk. Emlékezhetünk Pál apostol szavaira is, aki a következőket írta a korinthusi testvéreknek: „ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá” (1Kor 11:31). Jób barátai is elkövették azt a hibát, hogy Jóbot vádolták bűnösséggel, végül az Úr utasítására Jóbnak kellett értük közbenjáró imádságot mondania. Mások hibáztatása, megítélése, nem hoz számunkra Isten szerint való megtérést. Amit Jézus hangsúlyoz, az nem más, mint az őszinte önvizsgálat, a bűnből való személyes megtérés. A kárhoztatást és a kárhozatot, csak a Jézus Krisztusba vetett hit, és az Istenhez való megtérés által lehet elkerülni.
Gergely Pál
Imádkozzunk, hogy a hívő sajtót a szerzők alapossága és gondossága tegye hitelessé! – Lk 1:1-4
A harmóniában élők gyülekezete – Ef 6:1-9 (Aranymondás: Ef 4:3)
Engedetlenség miatt hasznavehetetlen
Igehely: Jer 13:1-11, 23
Isten emberei felülről mozgatott emberek. Nagyon sokszor nem lehet megérteni, mit miért csinálnak. Jeremiás, Isten szolgája egészen különös parancsot kapott, amit maga sem értett, amíg az Úr meg nem magyarázta neki. Emberileg értelmetlen, hiábavaló dolognak látszott. Jeremiás vitatkozhatott is volna, de nem tette, hanem mindenben engedelmeskedett. Pontosan azt tette, amit az Úr mondott neki. Megvette az övet, és hordta. Mi mit cselekszünk meg abból, amit az Úr nekünk mond? Követjük-e utasításait, ha nem is értjük, vagy csak azt tesszük, amit már megértettünk? Ha semmit nem mond az Úr, az is nagy baj. Minden egyes alkudozás késlelteti az engedelmességet, és fárasztja Istent (Ézs 7:13).
Nem biztos, hogy a próféta kortársai megértették, amit Jeremiás tett. Talán bolondnak is nézték. Az Úr hosszú idő után ismét szólt. Ez a hosszúnak tűnő idő tele lehetett kétkedő érzésekkel. Olyan nehéz nekünk is megtanulni a várakozást. De ha Isten útján járunk, vezetést és útmutatást kapunk a megfelelő időben. Isten „megvásárolta” magának Izráelt. Olyan az Ő népe, mint az egyszerű lenvászon öv – „úgy csatoltam magamhoz Izráel és Júda házát, hogy az én népem legyenek, hírnevem, dicséretem és tiszteletem növelésére, de ők nem hallgattak rám” (11-12). Otthon a zsidó ember nem tette fel az övét, de amikor útra kelt vagy munkába indult földig érő ruháját az öv összefogta. Erre akasztotta pénztárcáját, és az olajos szarut. Tehát a gazda megterhelte a saját célja érdekében az övét. Isten is ezt akarta tenni népével. Az Úrért viselje a „terheket”. Ehelyett megromlott és használhatatlan lett. Most már érti Jeremiás és a paptársak is Isten üzenetét. Akár igazolnak az emberek, akár nem, a lényeg, hogy Isten igazoljon.
Minket is Jézusban magához csatolt, hordozott (1Kor 1:30, Ézs 46:3-4). Mindennel megajándékozott, hogy isteni örök célja megvalósuljon bennünk és általunk (Ézs 46:7). Az engedetlenség bármely formája használhatatlanná tesz bennünket. ,,A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és bizalom erőt adna nektek” (Ézs 30:15)!
Péter István
