Igehely: 1Thessz 1:1–4; Igehely: 1Thessz 1:4 „Mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.”
A napokban elkezdtem egy képzést, melynek keretében az évfolyamot négy kisebb csoportra osztották. A csoportbeosztást – a helyszínekkel együtt – jó előre elküldték, azonban a képzés napján bizonyos okok miatt változtattak a helyszíneken. Ez okozott némi kavarodást, mert egyesek a régi, mások a frissített kiírás szerint keresték meg a valós vagy vélt csoportjukat. Izgalmas volt látni az arcokon a felismerést, amikor rádöbbentek, hogy ők nem ebbe a csoportba hivatalosak. Újabb és újabb emberek ültek vagy néztek be a csoportunkba, akik rövidebb-hosszabb idő után jöttek rá: ez nem az ő csoportjuk. Olyanok is voltak, akik később találták meg a helyüket a csoportunkban, mert először máshol keresték. Addig nem kezdhettük el a csoportmunkát, amíg nem került mindenki a helyére, mert amit az oktatóink mondani akartak, az csak nekünk, a mi csoportunknak szólt.
Pál a thesszalonikaiak közül azokhoz akar levelén keresztül szólni, akik megtapasztalták, hogy Isten kiválasztotta őket. Három szombaton keresztül ismertette a zsinagógában Jézus személyét, aminek nyomán néhányan a zsidók közül, igen sokan az istenfélő görögök, és sokan az előkelő asszonyok közül elhitték Jézusról, hogy Isten Fia, Megváltó, és megtértek. Így tulajdonképpen megalakult a thesszalonikai gyülekezet, a választottak közössége Az új közösség új tagjainak életében egy új időszámítás kezdődött. Onnan kezdve az volt a téma, hogy készülnek a Jézus Krisztussal való személyes találkozásra, az Úr visszajövetelére. Ez lesz a jogalapja mindannak, amit a következő fejezetekben ír majd nekik az apostol. Isten elhívó szeretete adta az alapot az ő visszajövetelének várására akkor is, most is!
Ma délelőtt azt kérdezi tőled Isten: jó helyen vagy? Isten választottjaként élni az életet hatalmas kiváltság! A te életedet is átírta teljesen a Megváltó Jézussal való találkozás?
„Mily üdvös tudnom: Jézus enyém! / Ennek felettébb örvendek én. / Örökség vár rám, mennyei rész, / Lelkem ujjongva fölfelé / néz. / Örökre zengem ez éneket: / Jézusban leltem az üdvömet! / Boldogan vallom: Jézus enyém! / Irgalmát áldom örökre én!”
Szólláth Imre Rudolf
Adjunk hálát Istennek, aki minket a teljes, testi-lelki megváltásra pecsételt el Szentlelkével! – Ef 4:30
Amíg vissza nem jön – Lk 19:11-28 (Zsid 10:37)
Nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék!
Igehely: Zsolt 96:1–13; Kulcsige: Zsolt 96:4 „Mert nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, félelmesebb minden istennél.”
A 96. Zsoltár szinte szóról szóra megegyezik az 1Krón 16:23–33-ban található, Dávid által mondott hálaadó énekkel. Ez segít nekünk jobban megérteni a zsoltárt. Dávid akkor fakad énekre, miután Jeruzsálembe viteti a szövetség ládáját. Az ünnep hatalmas, az istentisztelet magával ragadó. Énekesek és zenészek sokasága dicsőíti az Urat, áldozatokat mutatnak be, áldást kap a nép. Dávid énekében szó esik Isten szabadításáról, kizárólagos uralkodásáról és félelmetes dicsőségéről. Ez az ő személyes megtapasztalása.
Szabadítás: bár Dávid régóta felkent királya az egész népnek, mégis éveknek kellett eltelni ahhoz (Saul ellenséges indulata és üldözése miatt), hogy Dávid királyi szolgálata elkezdődhessen. Utána pedig még hét és fél évet kellett várnia, hogy Abnér vezetésével Izráel is elismerje királyának Júda után. Isten több lépcsőben szabadította meg Dávidot ellenségeitől. Ebben az ünnepben ez is benne van.
Az Úr az Isten: Dávid két ízben is – Isten különleges és alkalomra szabott vezetésére hallgatva – sorsdöntő vereséget mér az őt – mint az egységes Izráel új királyát – támadó filiszteusokra. A látható sereg csatája mögött a láthatatlan és egyedüli Isten győzelme áll. „A filiszteusok otthagyták isteneiket, Dávid pedig azt parancsolta, hogy égessék el azokat” (1Krón 14:12). Ezt a filiszteusok is, a szomszédok országok, városállamok népei és Izráel is látta.
Végül: Isten szentsége és dicsősége elismerésre és magasztalásra méltó. Dávid már egyszer megpróbálta a szövetség ládáját Jeruzsálembe hozatni. Akkor mégsem tette meg, mert útközben kiderült, Isten nem engedi meg, hogy méltatlanul bánjanak személyével. Még az ő méltóságát és szentségét kiábrázoló szövetség ládájával sem tehetik ezt meg! Uzzának ezért kellett meghalnia. Dávid és az egész nép tanult ebből. Nagyon figyelmesek voltak ezután, naggyá lett előttük az Úr méltósága! Mindezen tapasztalások után lehetetlen, hogy Dávid hallgasson. Te láttad, közel jött hozzád a szabadító, egyetlen és dicső Isten?
Mondjuk együtt Dáviddal: „nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, félelmesebb minden Istennél!”
Szólláth Imre Rudolf
