Igehely: 2Kir 13:20-21; Kulcsige: 2Kir 13:20-21b „Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A következő esztendőben móábi rablócsapatok törtek be az országba. Az az ember pedig hozzáérve Elizeus teteméhez, életre kelt, és talpra állt.”
Ebben a szakaszban olvasunk Elizeus szolgálatáról az északi királyságban, Jóás király idejében. Elizeus szolgálata ötvenhat évig tartott. Rövid beszámoló van itt a prófétáról. Meghalt és eltemették.
Igehely: 1Kir 17:17-24; Kulcsige: 1Kir 17:22 „Az Úr meghallgatta Illés szavát, a lélek pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt.”
Az északi királyságban, Aháb király idejében Illésnek Isten ítéletét kellett továbbítania a bálványimádás miatt.
Igehely: Kol 4:10-13; Kulcsige: Kol 4:12 „Köszönt titeket Epafrász, aki közületek való, Krisztus Jézus szolgája, aki mindenkor küzd értetek imádságaiban, hogy tökéletesen, teljes bizonyossággal, állhatatosan maradjatok mindabban, ami Isten akarata.”
„Merj nagyot álmodni!” „Valósítsd meg vágyaidat!” Két olyan biztatás, amit mostanában sokszor lehet hallani. Bennem kérdéseket szülnek ezek a motiváló mondatok. Kinek a terve, kinek az akarata mutatkozik meg benne?
Igehely: 1Thessz 4:1-8; Kulcsige: 1Thessz 4:3 „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól.”
Úton vagyunk. Ez több szempontból is igaz. A lelki, szentségbeli állapotunk tekintetében is haladunk előre. A megtéréssel megigazulást nyertünk, és onnan kezdve zajlik a megszentelődésünk. Ennek még nincs vége.
Igehely: Ézs 53:10-12; Ef 1:19b-23; Kulcsige: Ef 1:22 „Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé.”
Jézus mennybemenetele most úgy hat rám, mint egy példa. Példa arra, hogyan érvényesül Isten hatalmának felséges nagysága rajtunk. Jézus személyén teljesült ez. Hogyan? Az emberré lett Fiúra nézve az Atya azt akarta, hogy betegség törje össze, hogy feláldozza magát.
Igehely: Gal 4:3-11; Kulcsige: Gal 4:7 „Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.”
Hatalmas ereje van annak, hogy Isten a Jordánban bemerítkező Jézusról azt a kijelentést teszi: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” Az engedelmes, szolgáló Fiúban gyönyörködik az Atya. Ez az engedelmes, szolgáló Fiú megváltotta az embert, hogy elnyerjük a fiúságot.
Igehely: Zsolt 39:1–14; Kulcsige: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”
Nagy kegyelem, hogy az ember megszólíthatja Teremtőjét az élet bármelyik szakaszában. Feltehetjük neki azokat a kérdéseket is, amiket senkinek nem mondunk el, de ott vannak bennünk. A zsoltáríró megkérdi: „meddig tart napjaim sora?” Látva a földi élet rövidségét, sok nyomorúságát és mulandóságát, ezt vallja: „egyedül benned reménykedem.” Kiben reménykedünk mi? Azokban, akik körülvesznek minket? Talán a vihar elmúlásában? Az Úr Jézus mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16:33).