2023. augusztus 2., szerda

DÉLELŐTT | 
Péter és Éneász

Igehely: ApCsel 9:32-35; Kulcsige: ApCsel 9:34 „Péter így szólt hozzá: Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat! Az azonnal felkelt.”

Igeszakaszunkban az orvos Lukács egy újabb fontos részletet mutat be Péter apostol szolgálatából. Lidda városában – amely Joppétól mintegy 17 kilométerre délkeletre, Benjámin területén feküdt – meglátogatta azokat, akik átadták az életüket az Úr Jézus szolgálatára. Ez a keresztyén egyház történetében feljegyzett legkorábbi pásztori látogatások egyike volt. Útja során Pétert az Úr Jézus jelenléte kísérte, ennek bizonyítéka Éneász meggyógyításának csodája. Az apostol így szólt hozzá: „Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!” Fontos megfigyelnünk, hogyan szólította meg Éneászt, mert az apostol arról tesz tanúságot, hogy a gyógyítás szerzője maga Jézus Krisztus.
E bibliai elbeszélés arra buzdít bennünket, hogy adjunk hálát az Úrnak azokért a testvérekért, akik meglátogatnak, erősítenek a hitben, és lelkigondozásban részesítenek minket. Imádkozzunk a lelkimunkásokért, hogy pásztori látogatásaik során az Úr jelenléte kísérje őket. Esedezzünk azokért, akik már régóta betegek, és az Úr Jézus csodálatos segítségét várják, hogy áldásban részesüljenek, és családtagjaik Istent dicsőítsék ezáltal. 

Petrică Crețu

DÉLUTÁN | 

Határozott szembenállás az eretnek tanítással

Igehely: Tit 1:10-16; Kulcsige: Tit 1:11 „Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad.”

A testies hívő tulajdonsága a felfuvalkodottság. Ez tetteiből válik nyilvánvalóvá. Pál apostol okította Tituszt (egy másik hitbeli gyermekét – Tit 1:4), hogy ha a szolgálatában ilyen helyzetekkel találkozik, le kell lepleznie, és meg kell állítania azokat, akik hamis tanítást hirdetnek. Megromlott jellemük és az általuk vallott hamis tanok méltatlanná tették őket arra, hogy a keresztyén közösségekben felszólaljanak. Másrészt arra kérte Tituszt, hogy állítson szolgálatba olyanokat, akik nemcsak helyes tanbeli ismeretekkel, hanem Istent tisztelő jellemmel is rendelkeznek.
Hamilton Moore professzor így írja: „amikor a hamis tanítók száma növekszik, meg kell sokszoroznunk az igaz tanítók számát. Titusznak presbitereket kellett kineveznie minden városban (Tit 1:5), akiknek erősen ragaszkodniuk kellett Isten hiteles Igéjéhez, hűségesen hirdetniük azt, és megállítaniuk azokat, akik ellentmondanak neki.” (A Timóteushoz írt 1. és 2. levél, és a Tituszhoz írt levél magyarázata).
Adjunk hálát az igehirdetőkért, akik helyesen hirdetik Isten igazságát. Imádkozzunk, hogy a mai igehirdetők jellemes emberek legyenek. Könyörögjünk a hamis tanítók miatt válságban lévő gyülekezetekért.

Petrică Crețu

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Róm 2:1–10 Kulcsige: Róm 2:10 „Viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindazoknak, akik jót tesznek, először a zsidóknak, majd pedig a görögöknek.”

A Biblia kétféle emberről beszél. Az egyik az, aki szereti és cselekszi a gonoszságot, a rosszat; a másik az, aki szereti és cselekszi az igazságot, a jót. Isten igazságosan fog ítélni majd az ítélet napján, és mindenkinek megfizet cselekedetei szerint (Róm 2:6). Viszont addig, ameddig a földi életünk vagy a kegyelmi idő tart, jóságos velünk. Ő ad napsütést és esőt jókra is, és gonoszokra is. Ha ma reggel fel tudtál kelni, az is az Ő jóságának köszönhető. Isten jósága minden embert megtérésre ösztönöz. Sajnos, nem mindenki veszi észre Isten jóságát.