2017. március 28., kedd
– Róma 8:1-17
A Római levél 8. fejezetében a test lelkünk bűnre és gonoszságra törekvő hajlamát jelenti. Ezt nevezzük még óembernek, bűnös természetnek is. Az új ember lelkünknek Isten felé törekvő hajlama.
– Róma 8:1-17
A Római levél 8. fejezetében a test lelkünk bűnre és gonoszságra törekvő hajlamát jelenti. Ezt nevezzük még óembernek, bűnös természetnek is. Az új ember lelkünknek Isten felé törekvő hajlama.
– Tit 2:11-15
Az ember szívesen elválasztja azt, amit Isten egybekötött (Mk 10:9). Így van ez a jócselekedetekkel is. Vannak, akik olyan Istenben hisznek, aki számukra csak egy végső lény, mindenek ősoka, kezdete és fenntartója.
– Róma 14:13-23
A hívő ember életében az új élet jelenléte és ereje leginkább a törekvéseink szintjén látható. Cselekedeteinkben tévedhetünk, vétkezhetünk (1Jn 2:1-2), de törekvéseinkben és vágyunkban, hogy Istennek tetsző életet éljünk, tökéletesek lehetünk.
– Zsolt 119:41-48
A Biblia leghosszabb zsoltárának visszatérő gondolata az Úr Igéje. Az író különböző fogalmakkal segíti a mondanivaló megértését: Az Úr törvénye, rendelkezése, döntése, parancsolatai, bizonyságai, intelmei, ígéretei. Értékes kijelentések hangoznak el Isten Igéjéről, pl.
– Róma 5:1-11
Vannak reménységek, amelyekről menetközben kiderül, hogy nem működő dolgokhoz fűződnek. Ezek csalódást és szégyent váltanak ki bennünk. De üdvösségünk reménysége nem ilyen. Ez nem szégyenít meg, mert sziklaszilárd a biztosíték: Isten szeretete, amely kitöltetett a szívünkbe a Szentlélek által.
– 1Kor 1:26-31
Elgondolkodtató ez az igeszakasz. Manapság sok gyülekezetben előtérben vannak a gazdagok, okosok, a világ szerint hatalmas emberek. Pedig Isten stratégiája egészen más volt. Isten a világ erőtlenjeit, lenézettjeit, a senkiket választotta ki magának. Célja az volt, hogy semmivé tegye a valakiket.
Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”
Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.