2019. augusztus 25., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A megszentelődés alapja

Igehely: Róm 6:1-4; Kulcsige: 6:4 „A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.”

Örömmel emlékszem vissza arra, amikor fehér ruhában vallhattam meg Krisztusba vetett hitemet a víz hullámaiban. Tizenévesként hamar rá kellett döbbennem, hogy a bemerítkezés még nem célba érkezés, hanem valójában a keresztyén élet eleje. A hívő élet pedig, minden harcával együtt, a Krisztus általi megszentelődés jegyében megélt élet. Ha ugyanis már meghaltunk a bűnnek, nem élhetünk többé bűnben, hanem, Krisztust követve, szent életben kell járnunk.

A Rómaiakhoz írt levél 6. fejezetét vizsgálva emlékeznünk kell az 5. rész 20. versének kijelentésére: „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem”. Ehhez a kijelentéshez kapcsolódik ugyanis az apostol által felvetett kérdés is. Ha elfogadjuk, hogy a bűn lényege az önzés, akkor elmondhatjuk, hogy az önzés tulajdonsága, hogy visszaél a szeretettel. Hajlamos arra, hogy csupán kihasználja az iránta megnyilatkozó áldozatkészséget, megtérés és megjobbulás nélkül. A Krisztus áldozatában megnyilatkozó isteni szeretettel is sokan bánnak így. A tapasztalat szerint nagyon sok keresztyén életfilozófiája ez: „Ha a kegyelem megsokasodik ott, ahol a bűn megnövekedik, akkor vétkezzünk csak bátran tovább, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen”. Ezzel szemben hivatkozik Pál apostol az újszövetségi alámerítés jelképes mondanivalójára, mely szerint a megtérő „eltemeti” bűnös múltját a hullámsírba, hogy azt követően, Krisztus által feltámadva, új életben járjon.

A megszentelődésünk alapja tehát az a tény, hogy eggyé lettünk Krisztussal halálának hasonlatossága szerint, és feltámadásának hasonlatossága szerint is. A bemerítés egyszeri esemény ugyan, de egész életünkön át erőt meríthetünk a benne foglalt jelképes cselekedetből. A bemerítés nemcsak a bűnnek való meghalás ünnepélyes elhatározásának kifejezése, hanem az Isten ereje által való feltámadás, és az új életben való járás ígéretét is magában foglalja. Ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy megszentelt életet csakis a Szentlélek ereje által élhetünk, hiszen az Ő újjászülő ereje által nyertük új életünket is.

Bemerítkezésed a baptista hagyományoknak való megfelelés volt-e, vagy bizonyságtétel a megtérésedről és újjászületésedről?

Horváth Ferenc

Imaáhítat: 

Könyörögjünk az erdélyi magyar misszióért – Kol 4: 3-6

Bibliaóra: 

Hirdessük az evangéliumot! – 1Kor 2:1-16 (1Kor 2:7-8)

DÉLUTÁN | 

Boáz jóindulata

Igehely: Ruth 2:1-13

Ruth könyvét olvasva egyre bizonyosabbá válik előttünk, hogy a könyv szerzője nem az özvegyi hűséget, nem is Ruth kegyességét akarja bemutatni, hanem Isten gondviselését és valóságos vezetését szemlélteti, először egy család, majd pedig egy egész nép életében. Ruth története ezért Isten vezetésének a története. Ezt a vezetést pedig nem külső csodák által végzi a Mindenható, hanem a szívek belső ihletésével, és maguknak az eseményeknek a láthatatlan irányításával. „Az Úr csodásan működik”–, ahogyan egyik énekünkben énekeljük. A könyv főszereplője ezért nem Ruth, nem Naomi vagy Boáz, hanem Jahve maga. Az események részleteiben az Ő gondviselése bizonyul győzelmesnek, mégha emberi eszközöket használ is e gondviselés megvalósítására.

A szegények és idegenek joga, és egyben nehéz munkája volt az, amit Ruth vállalt. Így tudta a megélhetést biztosítani önmaga és Naomi számára. Ruth méltán igényelhette ezt, mert szegény is volt meg idegen is. Elmondhatjuk, hogy Ruth immár másodszor vizsgázott, és jól vizsgázott. Először akkor vizsgázott, amikor személyesen és ünnepélyesen döntött, és kockázatot vállalva elindult Naomival, és vizsgázott most másodszor, amikor munkába állt, és abban hűséggel kitartott az égető napsütésben is, hogy Naomi és a maga eltartásáról gondoskodjék.

A szegényeknek törvény adta joguk volt a mezőn elhullt kalászok felszedése (3Móz 19:9-10), de a tulajdonos jóindulata is szükséges volt hozzá. Nem mindenütt, csak ott lehetett kalászokat szedegetni, ahonnan a markokat már összeszedték, kévébe rakták, illetve – ahogy ott szokásban volt – mindjárt a szérűre hordták, hogy még aznap kicsépeljék. Ezért fordult Ruth kérésével Boázhoz, aki az elhalt Elimelek rokona volt.

Boáz jóindulata nem csupán különleges jelleméből fakadt, hanem valójában Istennel való kapcsolatából. Így válhatott maga is eszközzé Isten tervének megvalósulásában. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Isten láthatatlan keze vezette Ruthot elhatározásában, és abban is, hogy „történetesen” éppen Boáz földjére ment kalászokat szedegetni. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy Boáz éppen akkor ment ki megnézni munkásait; így vette észre Ruthot, és kedvességet tanúsított iránta, ráirányítva az idegenből jött nő tekintetét Izráel Istenére, akinek a „szárnyai alá” ment oltalmat keresni.

Horváth Ferenc

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
10 + 7 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:1–3 „Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: «Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!»”

Amikor a teremtésről olvasunk, már akkor is fellelhető Krisztus az igékben: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá” (1Móz 1:26). A Fiú is részt vesz a teremtésben: „minden általa és reá nézve teremtetett” (Kol 1:16).