Mindennapi áhítatok

2017. november 17., péntek

Igehely: 1Pt 1:1-5; Kulcsige: 1Pt 1:1 „Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva.”

Úgy látszik, hogy a szétszóródás nem új jelenség a Nap alatt. Mindenképpen ott sejlik benne Isten többszörös nemtetszése, sőt fegyelmezése is. A szétszóródást súlyosbítja a próbák és kísértések özöne.

2017. november 15., szerda

Igehely: ApCsel 15:22-35; Kulcsige: ApCsel 15:31 „Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.”

Voltak, vannak egyesek, akik a frissen és igazán megtértek lelkét feldúlják, megzavarják anélkül, hogy Isten, vagy bölcs elöljárók küldték, illetve felhatalmazták volna őket erre. Ezt nem szabad vezetőségi válasz nélkül hagyni. Ilyen körülmények közt született az örömokozó apostoli körlevél.

2017. november 12., vasárnap

Igehely: 2Móz 24; Kulcsige: 2Móz 24:12 „Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat.”

A beszéd elszáll, az írás megmarad! A beszédet könnyebb módosítani, mint az írást. Ami fontos, jól megfogalmazott, azt szeretjük lejegyezni. Minden írással kapcsolatban a legfontosabb az, hogy ki írta vagy íratta?

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.