2019. január 2., szerda

DÉLELŐTT | 
Jónátán alázatos jövőtervezése

Igehely: 1Sám 23:16-18; Kulcsige: 23:17b „Ekkor elindult Jónátán, Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőségbe, és erősítette az Istenbe vetett bizalmát. Ne félj – mondta neki –, nem ér utol apámnak, Saulnak a keze! Te leszel Izráel királya, én pedig a második ember leszek melletted. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. És szövetséget kötöttek egymással az Úr színe előtt. Dávid az erdőségben maradt, Jónátán pedig hazament.”

Mi is tervezzük a jövőt. Jónátán jó példát mutat, miként kell ezt tenni. A jövő tervezésének egyik fő alapelvét látjuk itt: elfogadni Isten tervét, akaratát. Jónátán nem lázadt fel Isten terve ellen, pedig ez számára a királyság elvesztését jelentette. Te kész vagy-e Isten olyan tervéhez igazodni, amely részedről lemondással járhat? Le tudsz-e mondani arról, ami emberileg jár neked, ami megillet, és arról, amit szeretnél elérni, legyen az anyagi haszon, tisztelet vagy valamilyen tisztség? Jónátán nem maradt semleges, még a saját kára ellenére sem, mert kész volt előresegíteni Isten tervét, s így eszköz lett annak megvalósulásában.

Mi is szeretnénk nagy és fontos dolgokat elérni. De milyen a belső hozzáállásunk? Készek vagyunk-e a lemondásra csak azért, hogy Isten terve megvalósuljon? Jónátán pozitív példa nékünk abban, hogy hogyan tervezzünk és viselkedjünk. Legyen mindig első helyen életünkben Isten akarata, aminek ne csak passzív szemlélői legyünk, hanem aktív megvalósítói is.

Nagy Géza

DÉLUTÁN | 

Ne nézz vissza!

Igehely: 1Móz 19:15-26

Isten sokszor felszólította népét az emlékezésre, de ez egészen más, mint az önző vágyakozással teli visszanézés. Izráelnek vissza kellett emlékeznie, hogyan szabadította meg őket Isten a szolgaság házából. Ennek az emlékezésnek az volt a célja, hogy előresegítse őket, hogy bizalmasan Istenre nézzenek. Azonban az a visszanézés, amit Lót felesége tett, s majd később Izráel népe is, amikor az egyiptomi húsosfazekakra gondoltak, egy mohó vággyal teli visszaemlékezés volt: milyen jó volt ott, és milyen jó volt akkor, de visszamennék oda! Ilyen esetben mindig részleges a látás, mert az ember látja a húsosfazekat, a póréhagymát, de a korbácsot már nem, sem gyermekei meggyilkolását.

Mondd, ha már nem élsz valamilyen bűnben, de vágysz utána, s ha nem szégyellnéd, megtennéd újból, akkor mivel vagy jobb azoknál, akik meg is teszik? Ne nézz vissza a régi bűnökre s a pillanatnyi örömökre, mert nem látod a velejáró lelki gyötrelmeket, és a rád váró örök kárhozatot. De emlékezz vissza, honnan emelt ki Isten. Emlékezz rá, milyen sokba került ez Istennek, és milyen nagy boldogságot jelentett ez neked. Emlékezz arra, amit ígért neked, ami még rád vár ezen az úton!

Nagy Géza

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.