2018. december 30., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Jöttem, láttam, vallom!

Igehely: Jn 1:29-34; Kulcsige: Jn 1:29 „Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!”

Keresztelő János bizonyságtétele az Úr Jézusról tartalmazott egy különleges megnevezést, „az Isten Báránya”, egy különleges munkát, „elveszi a világ bűnét”, és egy különleges hivatást, „aki keresztel Szentlélekkel”.

„Az Isten Báránya” nemcsak azt jelenti, hogy az Úr Jézus jelleme olyan, mint egy bárányé: szelíd, kedves, alázatos, hanem főképp az áldozati bárányra mutat, amelyet rendszeresen bemutattak reggel és este. „Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9:22). Jézus Krisztus az a Bárány, akiről Ézsaiás prófétált: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, mint bárány, nem nyitotta fel az ő száját...” „Megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg”. „Íme, az Isten Báránya!” Ő a Király, akinek szolgálunk, a Mester, aki tanít, a Próféta, a Pap, aki közbenjár értünk. Ő a Szabadító, a Megváltó, az Istennek Fia, az Embernek Fia, az Uraknak Ura és Királyok Királya, a Kezdet és a Vég, de mindenekfelett Ő az Áldozat, az Isten Báránya. „Egyet­lenegy áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket” (Zsid 10:14).

János beszél arról a különleges munkáról, hogy ez a Bárány „elveszi a világ bűnét”, „elhordozza a világ bűnét”. Ő nem úgy jött, mint hadvezér, vagy filozófus. Nem épített műemlékeket, nem harcolt háborúkat, nem írt vaskos köteteket. Azt a néhány sort, amit a porba írt egy alkalommal, elfújta a szél. Jézus azért jött, hogy hordozza a világ bűnét. Arról a húsvéti bárányról van szó, amit Egyip­tomban megöltek, hogy vére megállítsa az öldöklő angyal pusztítását. A bűn zsoldja a halál, de az Isten Báránya odaáll Isten és ember közé és így kiált: Én elvállalom a büntetést! Én kifizetem az árat! A szeplőtlen Bárány vére lecsorgott Jézus homlokán és a keresztfán: így lett engesztelő áldozat a mi bűneinkért.

A különleges tisztség, hivatás arról szól, hogy „Ő az, aki keresztel Szentlélekkel”. Az övéit elpecsételi az ígéretnek ama Szentlelké­vel. Miután megszabadít a bűntől, képesít a szen­t életre is. Csak akkor tartozol Isten család­jához, ha bekeresztelt az Ő népe közé. Nem élhetsz új életet addig, amíg nem kaptál erre mennyei erőt. Jézus Krisztus a tökéletes áldozat, a teljes Megváltó, az újjászülő és megszentelő Úr, aki a tied is lehet, ha befogadod Őt!

Borzási István

Imaáhítat: 

Imaóra: Magasztaljuk Istent egész évi gondviseléséért – Zsolt 68:20

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Elhívatásod, hogy igazságban munkálkodj – 3Jn 1:1-15 (Aranymondás) 3Jn 1:11

DÉLUTÁN | 

Uralkodnak örökkön-örökké

Igehely: Jel 22:1-9

Az Új Jeruzsálemről szóló látomás záradéka ez, amely rövid, de dicsőséges leírását adja annak, hogy milyen lesz az élet ebben a városban. Mihez hasonlítható a menny? A 21. és 22. rész kezdő versei kedves képeket tárnak elénk: egy város, egy templom, egy kert, új ég és új föld.

A város polgárai a győztesek, az igazi Izráel, a minden népből kiválasztottak serege (Jel 7:9), beleértve még királyokat is, akiknek nevük fel van írva a Bárány életkönyvében (Jel 3:5).

Az örök élet az élet vizének folyójával van jelképezve, amely a tróntól ered és a város közepén keresztülfolyik. Ezt arra mutat, hogy üdvösségünk gondolata Isten szuverén akaratából van, és Krisztus megváltó vére szerezte meg. Rajtunk egy új név (Jel 2:17), bennünk új ének (Jel 5:9; 14:3), körülöttünk új Jeruzsálem (Jel 3:12; 21:2), alattunk új föld (Jel 21:1), felettünk új ég (Jel 21:1), előttünk pedig Isten soha véget nem érő szeretete (Jel 3:12). „Az, aki a királyiszékben ült, így szólt: Íme, én mindent újjáteszek” (Jel 21:5). Ott semmi elátkozott nem lesz többé. Az elveszett paradicsom végre újra vissza van szerezve!

A folyó és az utca közt tehát egy „paradicsomkert” van, egy park, mely élet-fákkal van tele (1-3a. v.). Az „élet fája” kifejezés kollektív jellegű, akárcsak a „fasorral szegélyezett út”. Nemcsak egyetlen fa van ott, hanem a fáknak egész sora, a folyó mindkét oldalán. A város tele van ligetekkel, az élet folyóival, az élet fáiból álló parkokkal. Az „élet fája” lényegében az örökéletnek egy másik szimbóluma. „Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” (Jel 22:14). A jutalom ez: „láthatják az Ő arcát” (4. v.) „Ők az Istent meglátják!” (Mt 5:8) „Meglátjuk őt úgy, amint van.” (1Jn 3:2) „A menyasszony nem saját ruháját fogja csodálni, hanem kedves vőlegényének arcát. Nem az őt körülvevő szépséget szemléli, hanem a kegyelem Királyát. Nem a koronát, mit átnyújt a Király, hanem az Ő átszúrt kezeit. A Bárányt illeti minden dicsőség Immánuel országában.”

Hordozni fogják Isten nevét a homlokukon (3:12), nem lesz szükség lámpásra, mert az Úr tündöklő fényességében örvendeznek (Jel 21:23). Uralkodni fognak örökkön örökké. Ez az üdvtörténet csúcspontja. Légy készen, mert az a nap közel van!

Borzási István

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.