Mindennapi áhítatok

2017. november 24., péntek

Igehely: Kol 3:5-17; Kulcsige: Kol 3:9-10 „Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, hogy egyre jobban megismerje őt.”

Tegnap már elmélkedtünk az új ember felöltéséről. Ma elmélyítjük. Ez a levél is abban az évben keletkezett, mint az efézusi. Ebben Pál apostol különböző hamis tanításokkal, téves gyakorlatokkal foglalkozik.

2017. november 23., csütörtök

Igehely: Ef 4:17-32; Kulcsige: Ef 4:23 „Újuljatok meg lelketekben és elmétekben!”

Istenhez viszonyulásunk jól nyomon követhető, tetten érhető az emberekhez fűződő viszonyulásunkon. El kell jutnunk az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra. Másik lehetőségünk a pogányok életstílusát követni, akiket hiábavaló és önző gondolatok vezérelnek.

2017. november 22., szerda

Igehely: Ez 18:25-32; Kulcsige: Ez 18:31b „Újuljatok meg szívetekben és lelketekben!”

Alapigénket Ezékiel, a fogságban élő próféta könyvéből olvastuk. Benne Isten leleplezi népének bűneit, meghirdetteti azok következményét, rámutat a szabadulás egyetlen lehetőségére: a megtérés kivezető útjára. Könnyebb Istent kritizálni, mint saját bűnünket, rossz lelkiállapotunkat belátni.

2017. november 21., kedd

Igehely: ApCsel 13:38-49; Kulcsige: ApCsel 13:46b „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítottátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.”

Természetesen, kötelességünknek és kiváltságunknak tartjuk élni és hirdetni az Úr Jézus evangéliumát a saját családunknak és népünknek. Ezt bátran tették Pálék a pizidiai Antiókhiában is.

2017. november 20., hétfő

Igehely: ApCsel 6:1-7; Kulcsige: ApCsel 6:7 „Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.”

Maga a tárgyalt folyamat így írható le részletesebben: növekedés> kihívás> feszültség, zúgolódás> kihívásra megoldás> fokozottabb növekedés, és így tovább. Hát kell nekünk a növekedés? Hol állunk meg? Isten akarja és adja a növekedést!

2017. november 19., vasárnap

Igehely: Róm 12:1-8; Kulcsige: Róm 12:6a „Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak.”

Az Egyház megreformálásának 500. évfordulóját ünnepeljük az idén. Létszükséglet volt a reformáció 1517-ben, és az ma is! Egykor a reformáció nyitotta lehetőségeket és vívmányait különbözőképpen hasznosították a különféle érdekeket követő egyének és csoportok.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?