Igehely: Jel 1:17–20; Kulcsige: Jel 1:18 „És az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”
Az Úr Jézus emberré lett, és viselte ennek minden következményét. Személyesen tapasztalta, hogy mit jelent, amikor megalázzák és kicsúfolják, gúnyt űznek belőle, hamis híreket terjesztenek róla. Hamis vádak alapján halálra ítélték, és emberhez nem méltó halálban volt része.
Igehely: Zsid 9:11–14; Kulcsige: Zsid 9:14 „Akkor Krisztus vére, aki örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul az Istennek, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.”
Az áldozatok bemutatása arról szól, hogy vétkeztünk a teremtés isteni rendje ellen. Elismerjük, hogy nem tettünk eleget annak, amit Isten jogosan elvár tőlünk: hogy akaratának megfelelően szolgáljunk neki.
Igehely: Kol 2:8–15; Kulcsige: Kol 2:12 „A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.”
Krisztusba vetett hitünk által felismerjük, hogy bűnösök vagyunk, és emiatt halállal fogunk lakolni. Aztán a Krisztusba vetett hitünk arról szól, hogy bűneink büntetését az Úr Jézus magára vállalta, amikor meghalt helyettünk.
Igehely: 1Pt 1:3–7; Kulcsige: 1Pt 1:3 „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.”
Élő reménységünk van arra, hogy minden elképzelést felülmúló világnak leszünk a részesei az utolsó napon. Az Úr Jézus, aki meghalt és feltámadt, elment, hogy a mennyben készítsen otthont nekünk.
Igehely: Róm 8:9–11; Kulcsige: Róm 8:11 „Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.”
Amikor őszinték vagyunk magunkhoz, akkor folyton szembesülünk azzal, hogy nem tudunk úgy beszélni, viselkedni, reagálni, ahogyan szeretnénk, ahogyan a Szentlélek tanítja nekünk a Bibliából. Ebbe sokszor belefáradunk, és elkönyveljük, hogy ez olyasmi, ami nem is sikerülhet itt a földön.
Igehely: Lk 24:36–49; Kulcsige: Lk 24:41 „Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok?”
A hitetlenkedéssel bizonytalanság, szorongás és félelem jár együtt. A feltámadt Megváltó első szava a megrémült tanítványokhoz nem csupán a békesség kívánása volt: az isteni békesség a köszöntéssel együtt a szívükbe költözött.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.