Mindennapi áhítatok

2019. október 19., szombat

Igehely: Mk 14:32-42; Kulcsige: 14:38 „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.”

Hamar elcsüggedünk vagy éppen felületessé válunk, amint kényelmetlen fizikai vagy lelki helyzetbe kerülünk. Tudjuk, mit kellene tennünk, de erőtelenek vagyunk. Indít és szólít a Lélek, hogy vezessen, de mi halogatjuk vagy elmulasztjuk azt. A próbák idején fontos imádkozni.

2019. október 18., péntek

Igehely: Mk 9:14-29; Kulcsige: 9:18 „És ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.”

A tanítványok sokat tanultak már Jézustól. Kezdik átvenni szokásait. Vele s mellette szolgálva teljesen megváltoznak, olyanok lesznek mint Ő. Amikor a nagytanács emberei hallják Pétert és Jánost beszélni, elcsodálkoznak. Nem értik, honnan ez a tudomány és erő.

2019. október 17., csütörtök

Igehely: Mt 13:10-17; Kulcsige: 13:11 „Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg.”

Milyen szomorú és fájdalmas, amikor embereket látunk úgy Isten jelenlétében ülni, hogy igét hallanak, megtéréseket is látnak, de az ő szívük érintetlen marad. Valaki azt mondta róluk, hogy „kibírták” az igehirdetést, de az éle-tükben nem történt semmi.

2019. október 16., szerda

Igehely: Lk 11:1-13; Kulcsige: 11:1 „Amikor Jézus elmondta parancsait a tizenkét tanítványnak, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban.”

Az Úr Jézus minket is imádkozni tanít. Az imádság nem azért van, hogy Isten megtudja, hogy mire van szükségünk, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá váljon előttünk és mások előtt, hogy mi van a szívünkben.

2019. október 15., kedd

Igehely: Mt 16:13-16; Kulcsige: 16:14 „Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”

A kérdés, amit Jézus a tanítványok felé intéz az élet legfontosabb kérdése. Ki neked Jézus Krisztus? Péter meggőződéssel válaszol: „Te vagy a Krisztus”! Felismerte Jézusban azt, akit Isten küldött, azt, Akire neki szüksége van és azt, Akit neki követnie kell, ahhoz, hogy Istenhez jusson.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.