Mindennapi áhítatok

2019. november 18., hétfő

Igehely: Mt 14:22-25; Kulcsige: 14:23 „Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.”

Bemerítő János halálhírére Jézus egy sivár helyre hajózott, ahova a sokaság gyalog követte. Irántuk való szánalomból meggyógyította betegeiket. A fáradságos nap végén Jézus nem bocsátja útnak őket addig, amíg meg nem vendégeli őket.

2019. november 17., vasárnap

Igehely: Mk 1:32-39; Kulcsige: 1:35 „Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.”

Jézus Jakabbal és Jánossal a kapernaumi zsinagógából Simon és András házához ment, hogy meggyógyítsa Simon anyósát. Naplemente után az egész város a ház elé gyűlt, elhozták betegeiket, ördögöktől megszállottjaikat, hogy Jézus meggyógyítsa, megszabadítsa őket.

2019. november 16., szombat

Igehely: Mt 5:17-20; Kulcsige: 5:17 „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.”

Az Úr Jézus a törvényhez való viszonyáról beszél. Nem úgy beszél róla, mint amit félre akar tenni teljesen, hanem úgy, mint aki a törvény követelését meg akarja oldani.

2019. november 15., péntek

Igehely: Mt 23:1-5; Kulcsige: Mt 23:3 „Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak.”

Kemény beszédet mond az Úr Jézus a törvény képviselőinek. Ezek tanították ugyan a törvényt, de életvitelükkel nem töltötték be. Az Úr Jézus azt fedte meg bennük, hogy nem volt helyes a magatartásuk a törvény iránt.

2019. november 14., csütörtök

Igehely: Gal 4:1-7; Kulcsige: 4:5 „Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.”

Egy kép tárul elénk az igéből, annak az atyának a képe, akinek van egy fia, de mivel a fiú kiskorú, így nem lehet örökös. Ameddig nem éri el a felnőttkort, gyámság alatt van. A mi Atyánk nem ezt a státuszt szánta nekünk, hanem azt, hogy teljes jogú fiak lehessünk.

2019. november 13., szerda

Igehely: Gal 3:10-14; Kulcsige: 3:13 „Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: «Átkozott, aki fán függ»”

A galáciai gyülekezetben voltak akik úgy gondolták, nem elég Krisztus kegyelme! Pótolni kell valamivel, mert csak így lesz teljes a váltság. Pál ismerte ezeket és kész volt leleplezni tévedéseiket.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Fil 2:12–18; Kulcsige: Fil 2:15 „Hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban.”

Pál szeretteinek nevezi a gyülekezet tagjait, és kéri őket, hogy engedelmeskedjenek a levélben kért tanításnak, utasításnak. Félelemmel és rettegéssel viselkedjenek a mindennapi életükben, ne legyen egy könnyelmű, gondatlan életvitelük. Isten kimunkálja úgy az akarást, mint a cselekvést is, ha reá figyelünk.