Igehely: Mal 3:12-21; Kulcsige: Kulcsige 3:16 „Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét.”
Malakiás korában újra olyan idők következnek, amelyekben nem látják az értelmét, az Úrhoz való ragaszkodásnak. Látszólag nem hogy látható különbség lenne az örökkévalóhoz ragaszkodásnak, hanem inkább a könnyelműség kifizetődő. A történelem során sokszor él át Isten népe hasonló körülményt. Ilyenkor könnyű elbizonytalanodni, esetleg elfordulni az Úrtól, látva a bűnösök szerencséjét. Azért, mert nincs rögtön számonkérés, még ismeri az Úr az övéit. Általában a pici gyereknél alkalmazzuk a nevelésnek azt a módját, hogy már akkor figyelmeztetjük, mikor még el sem követte azt, amit rossznak, vagy veszélyesnek tartunk. A nagyobb gyermeknél már inkább arra vagyunk kíváncsiak, hogy eszébe jut e, hogy mit tanítottunk neki. Mennyei Atyánk is abban szeretne gyönyörködni, hogy nem hiábavaló mindaz, amit kijelentett számunkra. Jób esetében azt látjuk, hogy dicsekszik Jóbbal, a Sátán előtt.
Nagyon nehéz megállni ezekben a helyzetekben, ha azok mutatnak rossz példát, akik a nép előtt járnak. A papok és a nép vezetői, nagyon el tudják bizonytalanítani az egész közösséget. Ezért próbál segíteni Malakiás. Egyébként, ha mindig megkapnánk a jutalmat már itt a földön, mi maradna az örökkévalóságra? A Bibliát ismerő, és tanítását komolyan vevő ember várja igazán a Messiás érkezését. Néha emberek Istent okolják a saját bizonytalanságaik miatt, mert nem segít nekik a gyors számonkéréssel. Pedig a saját vágyaik hajtják őket, csak nehéz beismerni az önfegyelem hiányát. Egyszerűbb másra kenni, mást hibáztatni a történtekért.
Mára megváltozott a helyzet, a hívő ember is érvényesülhet, anyagi javakat szerezhet, nem úgy mint a szocializmus idején. Ki mondja meg, hogy meddig szabad elmenni? Mennyire lehet anyagias egy hívő ember? Sokszor jó lenne ezt a világot is megnyerni, és az üdvösséget is, de lehet?
Te hogyan tekintesz előre, vágyakozással, vagy inkább közönnyel? Elhiszed, hogy ismeri az Úr az övéit, akkor is, ha csak várakozva néz? Jellemzi az életed, hogy általában mások életében veszed észre a rosszat?
Tenkely Béla
Adjunk hálát, hogy a Szentlélek által felismerhettük az Úr Jézus Istenfiúi méltóságát! – Jn 1:32-34
A hit leckéje – Mk 11:12-14, 20-26 (Mk 11:24)
„Küzdjetek a hitért!”
Igehely: Júd 1-4
Általában az újszövetségi korra úgy gondolunk, mint valami hibátlan és tökéletes időszakára az egyháznak, ahol magától értetődő a szent élet, az Istennek való engedelmesség. A Bibliát olvasva azonban kiderül, hogy soha nem volt könnyű az Istennek tetsző élet magtalálása és megélése. Mindig harcolni kell a rossz példák ellen, a saját gyengeségünk és kisérthetőségünk ellen. A felszínesség és könnyelműség mindig megkísértette az embert. Ezért az első gyülekezetekben is jelentkezik a probléma olyan mértékben, hogy foglalkoznia kell Júdásnak vele. Ma modernnek látszik sok minden, mintha a felvilágosodás hozta volna magával az új felismerést, pedig szinte egyidős a keresztyénséggel. Modernnek és korszerűnek szeretnénk látszani, pedig nagyon régi az az elgondolás, vagy tan, amit követünk. Ráadásul éppen ez ellen buzdít harcra Júdás a Szentlélek által. Észre kellene vennünk, hogy olyan világban élünk, amelyik mindent egyszerűbben, könnyebben akar elérni, vagy megszerezni. A mai ember nem akarja legyőzni önmagát, nem akarja irányítani az életét, csak hagyni történni a dolgokat. A hívó élet viszont ma is ugyanaz, mint 2000 évvel ezelőtt, önmagam legyőzése, hogy átadhassam magam az Úrnak. Az élsportolók csak úgy tudnak igazán nagy eredményeket elérni, hogy mindent a céljuknak rendelnek alá, és folyamatosan saját maguk legyőzésén fáradoznak. Ők azért, hogy mulandó dicsőséget érjenek el. Te mit teszel az örökké tartó dicsőségért? Ha mulandóért akkora áldozatot kell hozzanak a sportolók, vajon mekkora harcba kerülhet az örökkévaló dicsőség? Mennyit ér neked, mennyit áldozol érte? Jézus a legnagyobb áldozatot hozta azért, hogy esélyed legyen, a többi rajtad múlik. Olyan jó lenne egymást ösztönözni a küzdelemre, hiszen egyre kevesebben vállalják a szolgálatot a gyülekezetben. Viszont azok egy része, akik mégis vállalják, nem az Úr dicsőségét keresik, hanem a magukét. Te mit teszel az Úr dicsőségére, koptatod az imaház padját? Megkritizálod amit mások végeznek? Vagy esetleg igyekszel bebizonyítani, hogy különb vagy a többieknél?
Tenkely Béla
Új hozzászólás