Mindennapi áhítatok

2020. június 7., vasárnap

Igehely: 5Móz 4:1-10; Kulcsige: 5Móz 4:10 „Azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az Úr előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az Úr: Gyűjtsd ide hozzám a népet, hogy meghallgassa igéimet, és megtanuljanak félni engem mindenkor, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is.”

A bibliakutatók szerint Isten törvényeinek és rendeleteinek a száma 613. Ez nem azt jelenti, hogy egy zsarnok uralkodik a világ felett, hanem inkább azt igazolja, hogy egy igényes Istennel állunk szemben, aki az ember részéről minőségi életvitelt vár.

2020. június 6., szombat

Igehely: Jn 17:6-8; Kulcsige: Jn 17:8 „Mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.”

Isten a Fiával, Jézus Krisztussal együtt mindent nekünk ajándékozott (Róm 8:32). Nem azért adta, hogy a kirakatban tartsuk, hanem hogy legyünk készek azt megosztani másokkal. Jézus kijelentette számunkra az Atya nevét, aki kiválasztott minket, hogy az övéi legyünk.

2020. június 5., péntek

Igehely: Ef 5:1-2; Kulcsige: Ef 5:2 „És éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként.”

Jézus nemcsak azt volt kész megosztani velünk, amit az Atyától kapott, hanem önmagát is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint földi élete, szolgálata, önzetlen szeretete, végül kereszthalála.

2020. június 4., csütörtök

Igehely: Zsolt 43:1-5; Kulcsige: Zsolt 43:5 „Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!”

A panaszének írója Isten igazságszolgáltatása után vágyik. Ítéletét, szabadítását és oltalmát óhajtja azokkal szemben, akik irgalmat nem ismerve, gonoszul támadtak ellene. A szívét nyugtalanító miértekre Istentől várja a lelki szükségeit kielégítő választ.

2020. június 3., szerda

Igehely: 1Jn 3:23-24; Kulcsige: 1Jn 3:24 „Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.”

Jézus önzetlensége tárul elénk ma reggel. Amit az Atyától kapott, kész megosztani övéivel.

Az ajándéknak az ajándékozó felé kell fordítania a tekintetünket. Ez a Szentlélekkel kapcsolatosan is igaz, aki Jézus Krisztust és az Ő szavát helyezi a hívő fókuszába (Jn 16:14; 14:26).

2020. június 2., kedd

Igehely: ApCsel 7:51-60; Kulcsige: ApCsel 7:55 „Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.”

Egy tanúnak nemcsak azt kell ismernie, akiről/amiről, hanem azokat is, akiknek tanúskodik. Ebben a szakaszban először arra csodálkoztam rá, hogy mit tesz egy Szentlélekkel teljes tanú. Leleplezi azon emberek életét, akiknek Jézusról beszél.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.