Mindennapi áhítatok

2024. december 6., péntek

Igehely: 1Thessz 3:1–13; Kulcsige: 1Thessz 3:3 „Hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve.”

Pálnak az a nyugtalansága van most előttünk, amit mi is érzünk akkor, ha nem érünk el valakit, pedig tudjuk jól: még jó lenne ott lenni mellette, bátorítani, látni lépéseit, életét. Egyfajta szülői felelősség ez, amit Pál most lelki atyaként él meg.

2024. december 5., csütörtök

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak.

2024. december 4., szerda

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését.

2024. december 3., kedd

Igehely: 1Thessz 2:1–12; Kulcsige: 1Thessz 2:8 „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.”

Középiskolában bibliaismeretet oktatva (nem titkolt cél az evangélium hirdetése) többször is beszélgethettem pedagógusokkal. Az egyik tanárnő így foglalta össze a pedagógia lényegét: „A gyermeket szeretni kell!” Ennyi! Egyszerű, de a lényeget megragadó definíció.

2024. december 2., hétfő

Igehely: 1Thessz 1:5–10; Kulcsige: 1Thessz 1:8 „Mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk.”

A hírek természete a terjedés. Minden korban megvolt a hírekre a kereslet, olykor túlzásba is estek (és lehet esni ma is): „Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17:21).

2024. december 1., vasárnap

Igehely: 1Thessz 1:1–4; Igehely: 1Thessz 1:4 „Mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok.”

A napokban elkezdtem egy képzést, melynek keretében az évfolyamot négy kisebb csoportra osztották. A csoportbeosztást – a helyszínekkel együtt – jó előre elküldték, azonban a képzés napján bizonyos okok miatt változtattak a helyszíneken.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben. Ezekért haragszik Isten, és ítélettel sújtja azokat, akik így tesznek.