2019. november 12., kedd

DÉLELŐTT | 
Nem elég a törvényt ismerni!

Igehely: Lk 12:47- 48; Kulcsige: 12:47 „Az a szolga, aki ismerte ura akaratát, és nem teljesítette azt, vagy nem cselekedett akarata szerint, sok verést kap.”

Mindenféle szolgálatra alkalmazható igazságot mond el itt az Úr Jézus. Nagy kiváltságot tár fel az Ige, de ugyanakkor az ezzel együttjáró nagy felelősséget is. Az előző versekben Jézus felveti a kérdést: ki az igaz és bölcs sáfár? Majd ehhez fűzi ezt a rövid magyarázatot. Olyan szolgáról beszél az Ige, aki tudta urának akaratát, mégsem végezte el a reá bízott feladatot. Az ilyen szolga sok jóra nem számíthat, amikor ura számon kéri. Ma is találkozunk hasonló helyzettel, amikor valaki nagyon is jól ismeri elméleti szinten a Bibliát. Az Ige arról is beszél, hogy az ördögök is ismerik az igét, mégis rettegnek a rájuk váró ítélettől.

Ismerni az igét és nem cselekedni, farizeusi magatartás. Ők jól ismerték a törvényt, de engedelmesen cselekedni már nem voltak képesek, sőt hajlandók sem. Sajnos sokan ma is ilyenek! Ne szaporítsuk azonban ezeknek táborát, hanem lépjünk a tettek mezejére, mert annak érkezése, aki számon kér bennünket, nagyon közel van. A szolga bűne az volt, hogy nem cselekedte annak akaratát, aki megbízta. Légy ismerője, de főképp hasznos cselekvője az igének!

Papp László

DÉLUTÁN | 

Tartsátok meg a tudományt

Igehely: 2Thessz 2:13-17

Nagyon jó látni és megérezni ezekből a szavakból az apostol bátorítását a gyülekezet felé. Úgy beszél róluk, mint akikért hálás, hogy ott vannak Thesszalonikában. Nagyon erősítő, hogy atyafiaknak szólítja őket, és úgy beszél hozzájuk, mint akiket az Úr is szeret és elhívott az evangélium által. Éppen ezért, mivel ilyen kiváltságban vannak, bátorító, felelősségteljes feladattal bízza meg őket: legyenek állhatatosak. Ha valamikor bátorításra volt szükségük a keresztyéneknek, akkor ma biztosan.

Nem az elindulás a legnehezebb sokszor, hanem a kitartás és a megmaradás. Azt is kéri Pál a gyülekezettől, hogy tartsák meg a tudományt, amire taníttattak. Ezek a kérések ma is időszerűek a hívők számára. Tulajdonképpen az állhatatosság és az Ige mellett való megmaradás igazolja azt a döntést, amit komolyan tettünk az Úr mellett. Legyen életünkre is igaz, hogy szívünk erősödjön meg a jó tudományban és cselekedetben.

Papp László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
11 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.