Mindennapi áhítatok

2023. február 25., szombat

Igehely: Jn 9:35-41; Kulcsige: Jn 9:39 „Jézus pedig ezt mondta: Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.”

A farizeusok ismerték az Írásokat, mégsem fogadták el az Úr Jézust. Ők más Messiást vártak. A vakon született ember viszont, aki meggyógyult, neki elég volt az isteni érintés ahhoz, hogy higgyen és lásson.

2023. február 23., csütörtök

Igehely: Jn 9:13-23; Kulcsige: Jn 9:18 „A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit.”

Kétségtelen az isteni érintés hatása. Tegnap láthattuk, amint a vakon született ember látó lett. De hogyan történt ez? Az Úr Jézus érintése következtében. A mai igeszakaszunk bemutatja, amint a farizeusok kételkednek a gyógyulásában. Ez nincsen másképp manapság sem.

2023. február 22., szerda

Igehely: Jn 9:1-12; Kulcsige: Jn 9:7 „Majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.”

Olykor előfordult, hogy Jézus jelentéktelennek tűnő dolgokat kért az emberektől. Ilyen volt az igeszakaszunkban leírt történet is, amikor arra kérte a vakon született embert, hogy menjen el, és mosakodjon meg a Siloám tavában, ami azt jelenti: küldött.

2023. február 21., kedd

Igehely: Jn 8:52-59; Kulcsige: Jn 8:54 „Jézus így válaszolt: Ha én dicsőíteném magamat, a dicsőségem semmi volna: az én Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek.”

„Ha én dicsőíteném magamat, a dicsőségem semmi volna: az én Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek.” Egy személynek a lelkülete könnyen megérezhető, amint elkezdünk vele beszélgetni.

2023. február 20., hétfő

Igehely: Jn 8:41b -51; Kulcsige: Jn 8:42 „Jézus így szólt hozzájuk: Ha Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.”

Az ember azt hallja, amit akar. Isten Igéje azt mondja, hogy „Aki Istentől van, hallja Isten beszédeit; ti azért nem halljátok, mert nem Istentől valók vagytok.” Az az ember, aki Isten útján akar járni, az meghallja az Isten beszédeit. Aki pedig Istentől van, az szereti az Atyát.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Zsid 11:23–29; Kulcsige: Zsid 11:25-26 „Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett.”

Az 1974. szeptember 11-i bukaresti központi sajtó terjedelmesen beszámolt Dr. William Tolbert, libériai elnök szocialista hazánkban tett látogatásáról. Arról viszont hallgattak, hogy testvérünk a Baptista Világszövetség elnöke is volt egyszemélyben. Kifejezett óhaja volt, hogy meglátogassa a viszontagságos körülmények között levő bukaresti Szentháromság Baptista Gyülekezetet.