Mindennapi áhítatok

2023. július 22., szombat

Igehely: Mk 7:31-37; Kulcsige: Mk 7:35 „És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.”

A démoni lélek nem csupán a beszédjét tudta negatívan befolyásolni ennek a személynek, hanem a hallását is. Az emberek azonban, akik Jézushoz hozták őt, hitték, hogy Jézusnak van hatalma az ördög romboló és pusztító munkája fölött, amit a süketnéma ember életében kifejtett.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.