Igehely: Zsolt 148; Kulcsige: Zsolt 148:13 „Dicsérjétek az Úr nevét! Mert csak az ő neve magasztos, fensége a föld és az ég fölé emelkedik.¨
Az elmúlt napokban folyamatosan arra hívta fel figyelmünket Isten igéje, hogy az ember dolga Istennek dicsőséget adni. Egyedül ő az, kinek a fensége a föld és az ég felé emelkedik!
Igehely: Róm 4:13-25; Kulcsige: Róm 4:20 „Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek.”
Ábrahám minden bizonnyal olyan emberként áll előttünk, akinek istenfélelme példaértékű. A hit embere volt, aki nem vonta kétségbe Isten ígéreteit. Hite és Úrban való erőssége megnyilvánult abban, ahogy Istenben bízott, ahogyan rá hagyatkozott, és ahogyan dicsőséget adott neki.
Igehely: Lk 17:11-19; Kulcsige: Lk 17:18 „Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?”
A tíz bélpoklos meggyógyításának történetében a főgondolat igazából nem a gyógyulás körül forog, hanem a hálaadás gondolata körül. A betegségből a tíz leprás meggyógyult, miután Krisztus szavára elindultak a főpapokhoz. Nagy öröm tölthette el őket.
Igehely: Dán 4:20-34; Kulcsige: Dán 4:29b „Az emberek királyságán a Felséges uralkodik, és annak adja, akinek akarja.”
Lukács evangéliumában ezt olvassuk: „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik”(Luk 14:11). Nebukadneccar király korának legnagyobb vezető embere volt. Isten őt használta fel arra is, hogy a saját népét, Júdát, megbüntesse hűtlensége miatt.
Igehely: ApCsel 12:20-25; Kulcsige: ApCsel 12:23a „Az Úr angyala pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Istennek adta a dicsőséget. ”
Heródes Agrippa Palesztina királya volt. Az Újszövetség szerint ő ölette meg az idősebb Jakab apostolt, és ő börtönözte be Péter apostolt is. Nagy babérokra tört, önmagában bízott és önmagát istenítette. Ennek következtében jött az Isten ítélete. Isten ezt mondja: „Nem adom dicsőségemet másnak”.
Igehely: Józs 7:16-26; Kulcsige: Józs 7:19 „Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem!”
„Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének” (Józs 7:19a). Ezt a gondolatot olvasva és hallva mi mást mondanánk: ÁMEN! Ki az, aki méltó dicséretre és dicsőségre? Egyedül Isten. Ezzel a legtöbb olvasó egyetért.
Igehely: Róm 7:14–25; Kulcsige: Róm 7:25 „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.”
A lelki életünkben tudjuk és elismerjük, mint Pál is, hogy a törvény jó. Belenézünk, és látjuk, hogy milyen jónak kellene nekünk is lennünk. De meglátjuk, hogy milyen rosszak vagyunk. Mármint, hogy bennünk lakik a bűn, ami teszi a rosszat, amit én magam nem is akarok tenni, hiszen gyűlölöm, de mégis teszem, bár nem akarom. A bűn törvénye ez. Nem csupán Pál „találtaték” (10.v.) úgy, hanem ő maga „megtalálta” azt a törvényt, hogy csak a rosszra van lehetősége (21.v.) – a bűn megvan benne – (Károli), szó szerint: mellé fekszik, kéznél van.