Igehely: Ef 6:5–9; Kulcsige: Ef 6:6 „Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből.”
Isten a teremtéskor az uralkodás feladatával bízta meg az embert. Erejét, hatalmát gondoskodásra kellett felhasználnia. A bűnesetkor megjelent az egymáson való uralkodás ténye is. Amíg Isten ellenőrzése alatt marad az uralom, addig a gondoskodáson van a hangsúly; mihelyt kikerül Isten ellenőrzése alól, hamarosan elnyomássá, leigázássá fajul.
Pál apostol idejében főképpen kétfajta hatalomgyakorlás volt ismeretes, amelyek a társadalmi berendezkedést is meghatározták. Egyrészt adva volt a római teljhatalom gyakorlása a császár személyében; másrészt pedig a népakarat, a demokrácia a görög gondolkodásban, ami inkább csak elméletben működött. Pál megfogalmaz egy magasabb rendűt, a közös tekintély elfogadását a teokráciában, ahol az Istené az utolsó szó. A társadalmi berendezkedés sokat változott a történelem során, ám amennyiben a hatalomgyakorlás nincs megzabolázva Isten tekintélye által, akkor bármilyen is legyen a rendszer, korrupttá válhat. Pál megfogalmazza, hogy mi jellemzi azt az embert, aki felismeri, hogy Istené a legfőbb hatalom:
Engedelmességet tanul és gyakorol. Aki a földi tekintélyt nem tiszteli, a mennyeit sem tiszteli. Soha nem volt ennyire tekintélyellenes a világ, mint napjainkban: rendőröket bántalmaznak, társadalmi és vallási vezetőket következmények nélkül gyaláznak. Isten gyermekeinek tisztelettudó engedelmessége nagy bizonyság e lázadó világban.
Becsületes munka. A vezetők sikkasztása nem jogosít fel hasonló viselkedésre. Egy brassói testvér emléke jut eszembe, aki a 70-80-as években a teherautógyárban dolgozott. Havazáskor általában egy órával hamarabb bement, hogy elseperje a havat. Még a német résztulajdonos is csodálkozott a buzgalmán. Röviden mindig azzal indokolta: Isten iránti szeretetből tettem.
Nem él vissza a hatalmával. Neki is van Ura. Egy vállalkozó roma testvérünket nem fizette ki a fővállalkozó. Ő azonban haladéktalanul kifizette munkásait, a maga kárára. „Ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól.” (8.v.)
Kovács Barna
Valljuk meg, már most, térdet hajtva: Jézus az ÚR! – Fil 2:9-11
Bölcsek és józanok – 1Pt 4:1-11 (1Pt 4:7)
Sámson hőstette Lehiben
Igehely: Bír 15:9–20; Kulcsige: Bír 15:15 „Talált egy még ki sem száradt szamár-állcsontot, utánanyúlt, felkapta és agyonvert vele ezer embert.”
Sámson az iskolapéldája annak, amikor a nyers erő erkölcsi gyengeséggel párosul. Ő az, akit a hőstettei nem tettek hős jellemű emberré. Szabadított, de ő soha nem szabadult meg. A gyűlölt filiszteusokhoz ment érzelmi támaszt keresni. Ezt a kettős játékot nem lehet egész életen át játszani. Egyszer belefárad az ember…, és vele is ez történt.
Felületes olvasásra az a benyomásunk, hogy Isten támogatja az ilyen életet, vagy legalábbis a cél szentesíti az eszközt. Nézzük csak meg, mi is történt Lehiben?
Ott volt egy ember, akit születése óta Istennek szenteltek a szülei. Gyakran fel sem mérjük, milyen kihatása van életünkre az értünk mondott imádságoknak. Filiszteusverőnek szánták, és az is lett belőle.
Ott volt az Úr Lelke, aki erőt adott Sámson karjaiba. Ezt Sámson is tudta, mert ilyenkor erő áradt szét a testében, és nem használhatta akkor, amikor akarta. A Lélek rendelkezett Sámsonról, nem pedig fordítva; amikor ezt a hibát elkövette, magára hagyta a Lélek és az erő is.
Ott volt az ellenség, aki nyomorgatta Isten népét. A bírák korában az ellenség jelenléte mindig azt jelentette, hogy jogosan büntet az Isten: megérdemeltük, mert elfordultunk tőle. A baj az, hogy hozzá is szoktak, mint az oroszlán ketrecébe zárt ember: addig minden rendben, amíg alszik az oroszlán.
Ott volt a nép, amelyik éppen megkötözni készül szabadítóját. Hát nem furcsa? Azt az embert akarja kiszolgáltatni, aki egyedül segíthetne rajta. Isten megszánja népét, az pedig úgy viselkedik, mint a szőlőmunkások: megkötözik és kivetik a küldöttet. Mégis: Isten választotta ezt a népet, és meg is fogja szabadítani.
Ott volt egy forrás, amely visszaadta Sámson erejét. Sokszor a győzelem kivívása után zuhan mély kétségbeesésbe a hős. Hasonló történt Illéssel is a kármeli győzelem után. Isten a harcosoknak vizet is ad. Jézus maga kínálta fel az élő vizet, amely az örök életre buzog. Általa mindig új erőre kap a lelkünk, és kezünk megerősödik a jóra.
Mindennek 20 év szabadság és nyugalom lett az eredménye. Isten akkor is eléri célját, ha csak egy szamárállcsont áll a rendelkezésre.
Kovács Barna
Új hozzászólás