Mindennapi áhítatok

2018. augusztus 21., kedd

Igehely: 2Móz 33:12-23; Kulcsige: 2Móz 33:19 „Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.”

„Ahol nincs vezetés, elvész a nép.” (Péld 11:14) Isten mindig gondoskodott arról, hogy az Ő népének legyenek vezetői, elöljárói, úgy a régmúltban, mint ma is. Mózes az egyik legnagyobb vezetője volt Isten népének. Istentől kapta megbízatását.

2018. augusztus 20., hétfő

Igehely: 1Móz 26:20-31; Kulcsige: 1Móz 26:25 „Ezért Izsák épített ott egy oltárt, és segítségül hívta az Úr nevét. Majd felverte ott a sátrát, szolgái pedig kutat ástak ott.”

Isten megáldja Izsákot a filiszteusok földjén, és meggazdagszik. Ennek ellenére tudja, hogy nem ez az a hely, ahol neki lennie kell. Nem biztos, hogy Isten ott akar látni téged, ahol a legtöbb anyagi haszonra tudsz szert tenni. Izsáknak Isten áldásai mellett Istenre is szüksége volt.

2018. augusztus 18., szombat

Igehely: ApCsel 17:16-34; Kulcsige: ApCsel 17:16 „Miközben Pál Athénban várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal.”

Pál apostol az ókori Görögország dicső városában, Athénban járt. Athén a hellenizmus büszke központja, túl volt már a virágkorán Pál napjaiban, mégis lényeges kulturális központ volt világhírű egyetemének köszönhetően is. Épületei és művészi alkotásai is csodálatra méltók voltak.

2018. augusztus 17., péntek

Igehely: 1Kor 5:9-13; Kulcsige: 1Kor 5:11 „Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek!”

Pál meg akarta óvni a korinthusbeli szenteket a névleges testvérekkel való közösségvállalástól. Ezek az úgynevezett testvérek szörnyű bűnökben éltek. Itt egy olyan keresztyénről van szó, aki vérfertőzéses nemi kapcsolatot tartott fenn mostohaanyjával.

2018. augusztus 16., csütörtök

Igehely: 1Sám 28:7-25; Kulcsige: 1Sám 28:15 „Sámuel ezt mondta Saulnak: Miért háborgattál és idéztél meg engem? Saul így felelt: Igen nagy bajban vagyok. Megtámadtak a filiszteusok; Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel többé sem próféták által, sem álomban. Téged hívtalak tehát, hogy tudasd velem, mit kell tennem.”

A filiszteusok elhatározták, hogy újra megtámadják Izráelt. Saul reménytelen helyzetben találta magát. Sámuel már halott volt, a filiszteusok Súnem mellett táboroztak. Saul Gilbóában tartózkodott, és igen megijedt.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).