Igehely: Lk 6:43-49; Kulcsige: Lk 6:45 „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, a gonosz ember pedig a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.”
A gyümölcstermés egy természetes folyamat. Amilyen a fa, olyan a gyümölcse is. Az embernek is van egy alapvető természete, ami meghatározza, hogy milyen a beszéde és a cselekedete. Ezeket a gyümölcsöket az ember természetes módon megtermi, attól függően, hogy milyen a szíve állapota. Az embernek nincs hatalmában, hogy megváltoztassa saját természetét. Ezért inkább a gyümölcstermést próbálja megváltoztatni. Sok erőfeszítésébe kerül a megtéretlen embernek, hogy valami jó gyümölcsöt préseljen ki magából. (Ha egyáltalán jónak lehet ezt nevezni.) Figyelmeztető jel lehet ez másokra nézve is, akik jónak állítják be magukat, de gyümölcseik másról tesznek bizonyságot. Ha az ember igazán változni szeretne, a cél nemcsak egy-két jó gyümölcs megtermése. Teljes változásnak kell történnie az ember természetében. Ha alázatosan, bűnbánó szívvel jövünk Jézushoz, Ő kész arra, hogy új szívet adjon!
Vizsgáljuk meg magunkat, hogy milyen gyümölcsöt terem az életünk! Kérjük Istent, hogy erősítse meg bennünk az új embert, hogy legyen az olyan szilárd és megalapozott, mint a kősziklára épített ház. Csak így leszünk képesek ellenállni a kísértéseknek, elhagyni a rossz gyümölcsöket, és megteremni azokat a jó gyümölcsöket, amelyek kedvesek Isten és emberek előtt.
Nagy Ferenc
Hűséges sáfárkodás
Igehely: 3Jn 1:1-6; Kulcsige: 3Jn 5-6 „Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is, akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt. Jól teszed, ha ezeket Istenhez méltóan engeded útnak.”
Az első században sokan voltak, akik komolyan vették Jézus szavait, és elindultak, hogy szerte a világon hirdessék az evangéliumot. Ahogy Jézus kiküldte a hetven tanítványt, ők sem vittek magukkal semmit, hanem abból éltek, amit az út során kaptak. Még a pogányoktól sem fogadtak el támogatást, csak a hittestvéreiktől. Gájusz egy olyan gyülekezeti elöljáró volt, aki az ilyen utazó misszionáriusokat szeretetteljesen fogadta, és bőségesen vendégül látta őket. János apostol levelében bátorítja Gájuszt, hogy cselekedetének híre hozzá is eljutott, és dicséretre méltónak találja vendégszeretetéért. Jézus szavait hallhatjuk János apostol levelén keresztül, ahogyan minket is buzdít arra, hogy legyünk mindenben hűséges sáfárok.
A mennyországba érkezett szentek vajon milyen bizonyságot tesznek rólunk? Vajon dicséretre méltónak találja-e az Úr azt a gondoskodást és szeretetet, ahogy az Ő szentjeivel bántunk? Vajon jól sáfárkodtunk-e a ránk bízott javakkal? Az örök életre nézve a leghasznosabb munka az evangélium hirdetése. Bátorítsuk azokat, akik ezt teszik! Legyünk mi is az evangélisták munkatársai!
Nagy Ferenc
Új hozzászólás