Igehely: Lk 6:6-11; Kulcsige: Lk 6:10 „És végignézve mindnyájukon így szólt a beteghez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”
Megtörtént már velünk, hogy éjjel, alvás közben, teljesen elzsibbadt a karunk, és reggel meg sem tudtuk mozdítani? Viszont amint a vér kezdte átjárni, és elkezdtük mozgatni, a karunk egyre inkább megerősödött, és helyreállt a mozgásunk. Valami hasonló történt, amikor Jézus azt mondta a sorvadt kezűnek: „Nyújtsd ki a kezedet!” Hatalma által meggyógyította az ember kezét. Mondhatjuk úgy is, hogy az Ő ereje áradt belé, mint a vér a zsibbadt karba reggel. Ekkor már az ember feladata volt, hogy kinyújtsa a kezét. Ezt meg kellett próbálnia, akármennyire is lehetetlennek tűnt neki.
Az egyik tanulság nekünk ebből az, hogy amikor Isten kér valamit tőlünk, hogy tegyük meg, akkor Ő már adja is a kellő erőt vagy bölcsességet hozzá. Még akkor is, ha az, amit kér tőlünk, meghaladja a képességeinket. Tegyük meg az első lépéseket, és egyre jobban tapasztalni fogjuk, hogy Krisztus ereje és vezetése velünk van. Nyújtsuk ki a kezünket imára, és nyújtsuk ki a kezünket cselekvésre is!
Albu Levente
A gondviselés népe
Igehely: Zsolt 100:1-5; Kulcsige: Zsolt 100:3 „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája.”
A zsoltár nagy örömre és dicsőítésre hív. Miért kellene ennyire örülnünk és ujjonganunk? Mert van Istenünk, aki szeret minket, és gondunkat viseli, mint jó pásztor a nyájának, mint apa a gyermekeinek. Az 5. vers azt mondja, hogy hűsége irántunk nemzedékről nemzedékre tart.
A magyar gondviselés szó sokatmondó. Valaki más viseli a gondunkat, nem mi. Milyen szomorú: sok esetben a férfiak hűtlenül elhagyják családjukat, nem gondoskodnak övéikről. Ilyenkor a gyermekek elhagyatva érzik magukat, és bármennyire próbálják is a hozzátartozók betölteni az apa szerepét, nem tudják azt nyújtani, amit egy apa tudna.
A nem hívő ember élete leginkább az apja által elhagyott gyermek életéhez hasonlít. Nem tartozik Isten népéhez, és hiányzik belőle az a megnyugtató tudat, hogy Isten gondoskodik róla. A hívő ember viszont biztos lehet abban, hogy Isten gondot visel róla, számontartja szükségeit, mint egy jó családfő, és mindent megtesz, hogy a lehető legjobbat adja neki. Legyünk hálásak ezért!
Milyen szükségedben nehéz bíznod Isten gondviselésében? Vedd számba Isten gondviselésének jeleit, és adj hálát értük!
Albu Levente
Új hozzászólás