2018. augusztus 17., péntek

DÉLELŐTT | 
Bár testvérnek nevezik, de az élete mást tükröz

Igehely: 1Kor 5:9-13; Kulcsige: 1Kor 5:11 „Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek!”

Pál meg akarta óvni a korinthusbeli szenteket a névleges testvérekkel való közösségvállalástól. Ezek az úgynevezett testvérek szörnyű bűnökben éltek. Itt egy olyan keresztyénről van szó, aki vérfertőzéses nemi kapcsolatot tartott fenn mostohaanyjával. Az ilyen kapcsolatot mind az Ószövetség (3Móz 18,8), mint pedig a római törvény (Ciceró: Clauntesz 6. 15 és Gáius Institutis 1. 63) tiltotta. A paráznaságról úgy beszél a Szentírás, mint szörnyű bűnről. De itt egy olyan paráznaságról van szó, amely még a pogányok között sem fordul elő. Pál felhívja a korinthusbeliek figyelmét, hogy hajtsák végre a fegyelmezést a gyülekezetben, ha valaki bűnben él, akár testvérről, akár névleges testvérről van is szó.

Ez a felszólítás nemcsak a korinthusbelieknek szól, hanem minden keresztyénnek. Hogy viszonyulsz az úgynevezett testvérekhez, akik bűnben élnek? Mit értesz e felszólítás alatt: „Az ilyennel még együtt se egyetek?”

Vajda Miklós

DÉLUTÁN | 

Isten utána ment népének, és megváltotta

Igehely: 2Sám 7:22-23

Mindig Isten a kezdeményező, Ő megy az ember után. Az ember a bűn következménye miatt annyira tehetetlenné vált, hogy képtelen magát megszabadítani, képtelen a Szabadítót keresni. „Nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent” (Róm 3:11). Még ha meg is próbálja keresni, nem jó helyen és nem jól keresi. Isten nagysága abban mutatkozik meg, hogy annyira kicsinnyé lesz, hogy egy betlehemi jászol körülölelheti – azt a hatalmas Istent, akit az egek egei sem képesek befogadni! Dávid elismerte az Úr jóságát, mely ajándékában megnyilvánult, és magasztalta páratlan hatalmát: „Ezért vagy te oly nagy, Uram, ó, Uram! Senki sincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül Isten, egészen úgy, ahogyan hallottuk füleinkkel (22. v.).

Isten nagysága és egyedülálló hatalma abban nyilvánul meg, hogy kiválasztotta Izráelt, és megváltotta népét (23. v.). De nemcsak Izráel népét, hanem minket is kiválasztott már a világ teremtése előtt, és eleve elhatározta, hogy minket fiává fogad Jézus Krisztusban, az Ő akaratának jó kedve szerint, és ezt elsősorban kegyelme dicsőségének magasztalásáért tette (Ef 1:4-6). Mi is dicsőítsük Őt kegyelme gazdagságáért!

Vajda Miklós

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.