Mindennapi áhítatok

2020. február 13., csütörtök

Igehely: Fil 3:4-11; Kulcsige: Fil 3:8 „Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.”

A jól ismert közmondás szerint: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!” Érdemes a házasságban is megfontolni e tanácsot, ha nem szeretnénk, hogy a túlköltekezés vitákat, békétlenséget és házassági konfliktusokat eredményezzen.

2020. február 12., szerda

Igehely: 1Kor 10:11-13; Kulcsige: 1Kor 10:13 „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”

Ha megkérdeznénk házasság előtt álló fiatalokat, hogy mit várnak a házasságtól, bizonyára különféle válaszokat kapnánk. Viszont a legtöbben azt gondolják a házasságkötés előtt, hogy egy jó házasság boldoggá teheti az embert.

2020. február 9., vasárnap

Igehely: Lk 9:57-62; Kulcsige: Lk 9:62 „Jézus pedig így felelt: «Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.»”

A most kezdődő Házasság hetében lehetőségünk van Isten igéje mellett elcsendesedve megvizsgálni, hogy milyen a házasságunk. Az előttünk álló hét folyamán napról napra elmélkedhetünk azon, hogy házasságunknak milyen ellenségei vannak.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.