Mindennapi áhítatok

2020. május 1., péntek

Igehely: Kol 3:22-24; Kulcsige: Kol 3:23 „Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek.”

Két erős érvünk van arra, hogy a munkahelyen jó lélekkel végezzük feladatainkat, mintha azzal közvetlen az Úrnak szolgálnánk. Az egyik az, hogy mint Isten gyermekeinek, nekünk mindent az Ő dicsőségére kell tennünk (1Kor 10:31).

2020. április 30., csütörtök

Igehely: Jak 5:13-18; Kulcsige: Jak 5:16 „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”

Jakab két különböző, de hasonlóan nehéz állapotra – fizikai betegség és lelki megbotlás – ugyanazt a megoldást ajánlja: a közbenjáró imádságot. Az apostol bátorítja a betegségben szenvedőket, hogy hívják magukhoz a véneket, hogy azok imádságban könyörögjenek felépülésükért.

2020. április 29., szerda

Igehely: 1Móz 35:1-7; Kulcsige: 1Móz 35:1-2 „Isten ezt mondta Jákóbnak: Indulj, menj föl Bételbe, és telepedj le ott! Készíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, amikor menekültél bátyád, Ézsau elől! Jákób ekkor azt mondta háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek nálatok vannak! Tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát!”

Isten felszólította Jákóbot egy oltár megépítésére, ő pedig pontosan tudta, hogy ez mit követel meg saját házanépétől: az idegen istenek eltávolítását.

2020. április 28., kedd

Igehely: Ef 6:10-17; Kulcsige: Ef 6:13 „Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.”

Ma reggeli igeszakaszunkban két felszólítást is kapunk Istentől Pál apostol tollán keresztül arra nézve, hogy (1.) öltözzük és (2.) vegyük fel Isten minden fegyverzetét, hogy megállhassunk az ördög minden ravaszságával szemben.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mk 1:32–34 Kulcsige: Mk 1:34 „Sokakat meggyógyított, akik különféle betegségekben sínylődtek, sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte megszólalni az ördögöket, mivel azok ismerték őt.”

Márk evangélista megjegyzi, hogy a zsidók vártak, amíg véget nem ért a szombat, és csak azután vitték a betegeiket Jézushoz. Azért tettek így, nehogy megszegjék a törvényt, vagy áthágják a rabbik szabályait, melyek megtiltották úgy a gyógyítók keresését, mint a terhek cipelését szombaton. Márk itt rámutatott a vallási vezetők képzetlenségére a gyógyítással kapcsolatosan. Egyetlen dolgot tudtak tenni, hogy elítéljék azokat, akik szombaton „dolgoztak”. Ezzel szemben látjuk Jézus Krisztus hatalmát a különféle betegségek és gonosz lelkektől megszállottak felett.