Mindennapi áhítatok

2020. július 4., szombat

Igehely: Gal 2:15-21; Kulcsige: Gal 2:20 „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”

Hogyan válhat a bűnös ember igazzá? Vajon elég, ha bocsánatot kér? Azzal törleszti adósságát? Sajnos nem így van. A Biblia rámutat arra, hogy minden ember vétkezett.

2020. július 3., péntek

Igehely: Róm 7:14-25; Kulcsige: Róm 7:18 „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt.”

Beleragadunk, mint egy mocsárba a szellemi vergődéseinkbe. Tusakodunk az óemberrel, birkózunk a régivel, amit már valamikor halálba adtunk. Újra és újra saját korlátaink és képességeink határára jutunk és mindig csak azt találjuk, hogy nem lettünk sem jobbak, sem erősebbek, sem lelkibbek.

2020. július 2., csütörtök

Igehely: Lk 15:25-32; Kulcsige: Lk 15:29 „Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal.”

Vajon mennyit kell imádkozni, hogy boldog életem legyen? Mennyit kell Bibliát olvasni, hogy felhívjam Isten figyelmét magamra? Mennyit kell böjtölni, hogy végre jóllakhassak Isten áldásaival? Mennyi év szolgálatra van szükség, hogy végre megkapjam Istentől azt, amire vágyok?

2020. július 1., szerda

Igehely: Lk 12:16-21; Kulcsige: Lk 12:19 „És ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!”

Mit tegyünk a pénzünkkel, ha nem fér el a pénztárcába? Halmozzuk, tegyük félre – szól az ésszerű magyarázat. Mit tegyünk az időnkkel, ha felszabadult egy óránk? Bármit, amitől jól érezzük magunkat. Mit tegyünk a gyülekezettel, ha nem férünk az imaházban?

2020. június 30., kedd

Igehely: 1Móz 3:1-5; Kulcsige: 1Móz 3:5 „Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz.”

„A medve nem játék!” tartják a székelyek és ha lehet jó messzire elkerülik. Vajon gyávaságból vagy bölcsességből teszik ezt? A tapasztalat azt mutatja, hogy bölcs dolog elkerülni azt, ami életemre törhet vagy bennem kárt tehet.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).