Mindennapi áhítatok

2020. július 23., csütörtök

Igehely: Lk 18:27-30; Kulcsige: Lk 18:29-30 „Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.”

Valamit valamiért – tartja a régi mondás. Minél értékesebb a kívánt dolog, annál nagyobb az érte való áldozat készsége is. Jézusnak az elrejtett kincsről és az igazgyöngyről mondott példázatában is ezt látjuk (Mt 13).

2020. július 20., hétfő

Igehely: Lk 14:25-35; Kulcsige: Lk 14:27 „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.”

Jézusnak a legtöbb beszéde (ez is) döntésre felhívó. Ő dönt az ember mellett, az ember dönt Jézus mellett; lehet hozzá jönni, tanítványává lenni. Ám aki Krisztussal akar közösségben élni, annak kizáró jellegű kitételekkel is számolnia kell: „Ha...

2020. július 19., vasárnap

Igehely: 1Kor 9:24-27; Kulcsige: 1Kor 9:24 „Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek.”

Az evangélium a győzelem örömüzenete. Jézus Krisztus legyőzte a bűnt, a halált, a Sátánt, és szabaddá tette a benne hívőket! Pál azért lett „mindenkinek mindenné”, hogy az egyetlen lehetőséget, Krisztust minél érthetőbben vihesse közel mindenkihez.

2020. július 18., szombat

Igehely: 1Thessz 5:21-25; Kulcsige: 1Thessz 5:24 „Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.”

Ezen a világon minden bizonytalan. Az erős kőfal leomlott Jerikó körül. Nem védte meg a város lakóit. A Titanic nem vitte át az utasokat a túlsó partra. Ha emberek által készített űrhajó indulna a mennyországba, nem ülnék fel rá. Biztosra akarok menni. Istennél minden teljesen biztos.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.