Mindennapi áhítatok

2021. március 18., csütörtök

Igehely: Mk 10:35-40; Kulcsige: Mk 10:38 „Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?”

Amikor az Úr Jézus „kiitta a poharat”, akkor elviselte helyettünk Isten haragját (Ézs 51:22; Mk 14:36). A keresztség a szenvedése és halála, amely vízáradatként zúdult rá, és elborította Őt (Jón 2:4). A bemerítés a pohár kiivásának látható bizonyítéka.

2021. március 16., kedd

Igehely: Mk 10:28-31; Kulcsige: Mk 10:31 „De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.”

A mindenkori tanítványok kérdését tette fel Péter: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz?” (Mt 19:27). Minden tanítvány vágya, hogy jutalomban részesüljön istenfélelméért: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát” (Zsolt 116:1).

2021. március 14., vasárnap

Igehely: Mk 10:13-16; Kulcsige: Mk 10:14 „Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.”

A történet ugyanazzal a szófordulattal kezdődik, amely az Úr Jézus csodatételeit szokta bevezetni: „kisgyermekeket vittek hozzá”, mint máskor bénát, vakot, beteget. A gyermek sorsa ugyanolyan reménytelen az Úr Jézus nélkül, mint a gyógyíthatatlan betegé.

2021. március 13., szombat

Igehely: Mk 10:1-12; Kulcsige: Mk 10:9 „Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!”

A házasság intézményét nem emberek találták fel, hanem Isten hozta létre. Napjaink egyik fájdalmas jelensége, hogy az emberek lerombolják azt, amit Isten a bölcsessége folytán alkotott. Ezt úgy a természetvilágban, mint az emberi természetben és kapcsolatokban is megfigyelhetjük.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Móz 41:37–46; Kulcsige: 1Móz 41:39 „Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember.”

Ma sokan kínálnak képzési programokat, hogy befolyásos, jól menő, hirtelen gazdagodó vezetőt neveljenek belőlünk. A Frankfurti Iskola már jónéhány évtizede nevel olyan „mérnököket”, akik egy új világrendet hozzanak létre, amelyben persze ők játsszák az isten szerepét. Istennek is van vezetőképzője. József 13 évig járta ezt a gyakran sötét utakon vezető iskolát. Hite és tiszta jelleme nem tört meg, mert „a projektvezetője” végig mellette volt. A záróvizsgán kitűnően szerepelt: Egyiptom népe mellett családjáról is gondoskodhatott, sőt előképe lett a Szabadító Messiásnak.