Igehely: Mk 10:32-34; Kulcsige: Mk 10:33 „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak.”
Az evangélium alappillérét olvashatjuk a 33–34. versben. Mindhárom szinoptikus evangéliumban háromszor ismétli meg az Úr Jézus a szenvedéséről szóló próféciát.
Az alappillér először az ember bűnös állapotáról szól. Az Úr Jézust az emberek megalázzák, megkínozzák és halálra ítélik. Amit akkor a zsidók a pogányokkal együtt tettek vele, azt mi ma a szívünkben követjük el.
Az alappillér másodszor Isten szeretetéről szól: „az Emberfia átadatik”. Isten adta halálba a Fiát értünk való szeretetből: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16).
Az alappillér harmadszor Isten Fiának az engedelmességéről szól. Mindannak, aminek meg kellett történnie (Mk 8:31), alávetette magát: „engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 1:8). Mindezt a halálába vezető úton mondta nekik: „Jézus előttük haladt” az úton is, az engedelmességben is.
Elismertük reménytelenül bűnös állapotunkat? Rácsodálkoztunk Istennek irántunk való szeretetére? Követjük Megváltónkat az engedelmesség útján?
Borzási Dávid
Az önmagáért megbocsátó Isten
Igehely: Ézs 43:14–28; Kulcsige: Ézs 43:25 „Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.”
Ebben az ószövetségi próféciában Isten először arra emlékeztet minket, hogy milyen nagy szabadítást szerzett népének, amikor kihozta őket Egyiptomból. Csodálatos szabadulás volt, minden részletében Isten hatalma nyilvánult meg. Isten szabadító hatalmát ez nem merítette ki: elmondja nekünk, hogy most még nagyobb szabadulást fog szerezni. Utat készít az úttalan pusztaságban, vizet fakaszt az élettelen sivatagban. Mindezt választott népével teszi, akiket magának alkotott.
Másodszor emlékeztet minket arra, hogy hűtlenek voltunk hozzá. Isten azt rótta fel Izráel népének, hogy a kötelesség letudásáért szolgálják Őt, nem pedig azért, hogy találkozzanak vele. Unalmas volt nekik az ószövetségi istentiszteleti rend megtartása. Mi sem állunk távol ettől... Egyáltalán nem érdemeljük meg Isten szabadítását: nem miattunk fog megszabadítani, hanem önmagáért.
Isten mindkét alkalommal elmondja szabadításának célját: azért választott magának népet, úgy az Ószövetségben, mint az Újszövetségben, hogy dicsőítsük Őt, az Ő dicséretét hirdessük. Tegyük hát ezt Isten iránti szeretetből!
Borzási Dávid
