Mindennapi áhítatok

2021. július 25., vasárnap

Igehely: 2Móz 31:12-18; Kulcsige: 2Móz 31:17 „Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.”

Világunk egyik nagy problémája a rohanás, a következménye pedig a stressz. Ezért van sok kimerült, lehangolt és érdektelen ember közöttünk. Isten másképp rendezte be világunkat, és ezt az Ő Igéjében megtudhatjuk. Nézzük meg az Ő tervét és akaratát.

2021. július 24., szombat

Igehely: ApCsel 27:13-26; Kulcsige: ApCsel 27:22 „Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.”

Pál apostolt fogolyként hajón vitték Rómába. Utazás közben hatalmas vihar tört ki a tengeren. Olyan vihar volt ez, amelyet a túlélők sohasem felejtenek el. Napokon keresztül tombolt a vihar, semmi esély nem volt a túléléshez. De ezen a hajón volt Istennek egy áldott gyermeke.

2021. július 23., péntek

Igehely: Mt 8:23-27; Kulcsige: Mt 8:26 „De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült.”

Visszaemlékszem, az iskolai évek alatt azok voltak a legkellemetlenebb pillanatok, amikor egy-egy óra elején a tanár, anélkül, hogy előre szólt volna, arra kért bennünket, hogy hamar vegyünk elő egy lapot, és írjuk le, hogy mit tudunk a felhagyott leckéből.

2021. július 22., csütörtök

Igehely: Mt 7:24-27; Kulcsige: Mt 7:25 „És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva.”

A mi drága Megváltónk éppen befejezte a hegyi beszédet. Ebben nagyon mély igazságokat osztott meg hallgatóival és tanítványaival. Jézus azonban tudta, hogy hallgatói közül sokan lesznek, akik sohasem fogják alkalmazni a hallott igét.

2021. július 21., szerda

Igehely: Jón 1:4-12; Kulcsige: Jón 1:7 „Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett.”

Jónásnak nem tetszett az a megbízatás, amit Istentől kapott. Isten azt kérte tőle, hogy menjen el egy ellenséges városba, amely a bálványimádás és gonoszság központja volt, Ninivébe. Az volt a feladata, hogy az embereket figyelmeztesse Isten közelgő ítéletére, és sürgesse őket a megtérésre.

2021. július 20., kedd

Igehely: Jer 11:15-17; Kulcsige: Jer 11:16 „Zöldellő, szép gyümölcsű és formás olajfának nevezett el téged az Úr. Nagy vihar zúgása közben lángba borította lombját, letördelte ágait.”

Istennek megvannak a sajátos eszközei, hogy gyermekeit figyelmeztesse. Ezek az eszközök néha elég kellemetlenül hatnak ránk, de mindig a javunkat munkálják.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben. Ezekért haragszik Isten, és ítélettel sújtja azokat, akik így tesznek.