2020. augusztus 24., hétfő

DÉLELŐTT | 
Negyedszázados következetesség

Igehely: Jer 25:1-38; Kulcsige: Jer 25:3b „Én pedig hirdettem nektek, idejében hirdettem, de ti nem hallgattatok rám.”

Az évek hosszú során végig sok figyelmeztetést kapott Júda népe. Ezeket a vádakat Isten Jeremiás és a többi próféta által közvetítette a zsidók számára. És mindezt egy negyedszázadon át következetesen hirdették Isten szolgái. De a nép lelki vaksága és Isten igéjének elutasítása az Úr ítéletének lesújtó kezét vonta maga után. Babilon uralma alá kerültek, és 70 évnyi rabság várt rájuk.

Ha Isten szavát elutasítja az ember, annak súlyos következményei vannak. Isten minket is figyelmeztet arra, hogy ne fordítsuk el fülünket az Ő szent igéjétől. Nem szabad elutasítanunk az Ő szavát, hallgatnunk kell parancsaira és figyelmeztetéseire. De ha makacsok és keményszívűek vagyunk az Úr és az Ő igéje előtt, akkor az ítélet minket is utolér. Valahányszor Isten szavát halljuk, választás előtt állunk. Vagy fogadjuk azt készségesen és engedelmeskedünk, vagy füleinket bezárva folytatjuk utunkat engedetlenségben. Hallgassuk mindig készségesen, és fogadjuk nyitott szívvel Isten igéjét! Érték-e előttünk az engedelmesség? Szeretjük-e, ha Isten igéje megfedd minket?

Pardi Félix

DÉLUTÁN | 

A nép megszenteléséért szenvedett

Igehely: Zsid 13:8-15 Kulcsige: Zsid 13:12 „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett.”

Jézus Krisztus az egyedüli tökéletes áldozat az ember bűneiért. Egyedül Ő a tökéletes Ember. Isten úgy szeretett minket, hogy a világ teremtése előtt már elhatározta, hogy az Ő Fia eljöjjön e földre, és meghozza a legnagyobb áldozatot miértünk. Szenvedett és meghalt azért is, hogy „megszentelje a népet tulajdon vére által.” A megszentelni kifejezés azt jelenti, hogy félretett, különválasztott. Jézus Krisztus értünk halt azért, hogy félretegyen minket, különválasszon minket Isten számára. Ő a tökéletes áldozat, egyedül az Ő vére tud minket megtisztítani, kedvesekké és elfogadottakká tenni Isten előtt.

Isten kizárólag egy tökéletes, ideális embertől fogadhat el áldozatot. És senki nem élhet tökéletes életet, hacsak nem rendelkezik egy tökéletes Isteni természettel. Ezért lehet egyedül és csakis Jézus Krisztus, az Isten Fia a mi Megváltónk. Egyedül csak Ő tudott bűntelen életet élni, és meghozni a tökéletes áldozatot miértünk. Mindezt azért, hogy többet ne éljünk a bűnnek, hanem éljünk egy megszentelt életet!

Pardi Félix

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?