Mindennapi áhítatok

2022. március 5., szombat

Igehely: Lk 11:1-13; Kulcsige: Lk 11:9 „Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.”

„Uram, taníts minket imádkozni!” – az Úr Jézushoz intézhető kérdések egyik legszebbike ez. A tanítványok egész közelről hallhatták Őt, vagy láthatták távolabbról is, észrevehették odaszánását és imáinak következményeit.

2022. március 4., péntek

Igehely: Lk 10:38-42; Kulcsige: Lk 10:42 „Pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”

A vendégfogadás – másik oldalon a vendégül fogadottság – egy darabka élet. Javakkal megáldottak vagyunk, amit jól esik megosztani; fáradt vándorok is, akiknek felüdülés, ha egy védett helyre betérhetnek. Ilyen helyzetekből aztán sokféle emléket őrzünk.

2022. március 3., csütörtök

Igehely: Lk 10:25-37; Kulcsige: Lk 10:37 „Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!”

Megriadok, hogy hátsó szándékkal jött a Mesterhez! Ami felől tudakozódott, az a halandó ember legfontosabbik kérdése, viszont ezzel az indulattal lefokozta azt holmi eszmecsere szintjére. Az Úr Jézus ismerte gondolatait. Mégis azzal a komolysággal kérdez vissza, amely a témát megilleti.

2022. március 2., szerda

Igehely: Lk 10:21-24; Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.”

Kiváltságos alkalom a meghitt beszélgetés. Erre, mint legkiválóbb példát, az apa és fia, meg az anya és lánya közötti békés, nyugodt dialógust emlegetik. Életkorban és tapasztalatban a felek között igen nagy a különbség.

2022. március 1., kedd

Igehely: Lk 10:17-20; Kulcsige: Lk 10:20 „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.”

Sugárzott az örömtől a diáklány, amint kilépett a vizsgáztató teremből. Társai érdeklődéssel vették volna körül, de ő gyorsan egyvalakihez lépett oda. Át is ölelte, de csak annyit sikerült mondania: „Tanár néni, nagyon köszönöm!”

2022. február 28., hétfő

Igehely: Lk 10:13-16; Kulcsige: Lk 10:15 „Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni!”

„Galilea, Galilea, / Drága idők nagy tanúja” (Evang. karénekek 199). Azok engedetlensége fáj a legjobban, akikért a legtöbbet fáradunk. A három galileai város három engedetlen személy, akik látták az Úr Jézus csodatetteit, és hallották megtérésre hívó szavát.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Mal 3:1–7a.; Kulcsige: Mal 3:3a „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.”

Az első próféciát, amit olvastunk, az Úr Jézus Keresztelő Jánosra alkalmazta. Ő volt az Isten követe, aki egyengette az ő útját. A másodikban az új szövetség követe van bemutatva, aki Jézus Krisztus. A második versben a visszajövetelének napját említi, mint utalást az ítélet napjára. Ez számunkra is figyelmeztetés, hogy ő biztosan el fog jönni, és nekünk is meg kell állnunk előtte. Az értékes ezüst, arany szét lesz választva a hozzá keveredett értéktelen dolgoktól, salaktól, szennyeződéstől. Ehhez tűzben olvasztást alkalmaznak.