Mindennapi áhítatok

2022. május 11., szerda

Igehely: Zsolt 19:1-14; Kulcsige: Zsolt 19:7-8 „Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi. Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt.”

A Szentírás mennyei eredetét mi bizonyíthatná jobban, mint az, hogy évezredekkel később is ugyanolyan erővel szól, mint amikor először leírták. Hatásában is kiemelkedik bármely másik, ember által kigondolt és papírra vetett szöveg közül. A legtöbb írás idővel elavult lesz.

2022. május 9., hétfő

Igehely: Jn 20:24-31; Kulcsige: Jn 20:31 „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”

A baptista hitvallás első pontjából kiderül, hogy a Szentírásból „megismerhetjük Istent, az örök élethez vezető utat, és azokat az elveket, amelyek alapján Isten meg fogja ítélni az emberiséget.” János evangéliuma elejétől a végéig ezt az üzenetet fejti ki.

2022. május 7., szombat

Igehely: 1Kor 9:24-27; Kulcsige: 1Kor 9:25 „Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant.”

Ha elfogadtad Jézust, és tagja lettél a gyülekezetnek, az csak a kezdet, még nem a célba érkezés. A cél, amelyet Pál másoknak megmutatott, a maga számára is kötelező érvénnyel bírt. Nem lépett ki azok sorából, akik Jézusnál szabadulást keresnek. Úgy élt, mint a korinthusiak mintaképe.

2022. május 6., péntek

Igehely: ApCsel 18:1-6; Kulcsige: ApCsel 18:6 „Amikor azonban ellene szegültek és szidalmazták, lerázta ruhájáról a port, és ezt mondta nekik: Véretek a ti fejetekre szálljon: Én tiszta vagyok! Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.”

Miután kitört az ellenségeskedés, Pál kénytelen volt elhagyni a zsinagógát és a szomszédos házban folytatta munkáját. Távozásakor elmondhatta, hogy mindenki vérétől tiszta, hisz az üdvösség útját nem titkolta előlük. Nem mindenki mondhatja ezt el, amikor távozik valahonnan.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Thessz 1:5–10; Kulcsige: 1Thessz 1:8 „Mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk.”

A hírek természete a terjedés. Minden korban megvolt a hírekre a kereslet, olykor túlzásba is estek (és lehet esni ma is): „Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17:21).