Igehely: Jn 1:1-18; Kulcsige: Jn 1:1-2 „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt.”
Az Ige (görögül Logosz) szószerinti fordításban szót, beszédet jelent. Én azonban szeretek ragaszkodni e magyar szavunk általános iskolában tanult meghatározásához, mégpedig: „Az ige cselekvést, történést, létezést kifejező szó.” Nem vagyok nyelvész, így fogalmam sincs, hogy az ige szavunk jelentéstartalma történetileg honnan ered, teológusként azonban bizonyos vagyok, hogy a János evangéliuma első három verse erről szól. Úgy is szoktam tanítani a fiatalokat, hogy ha a Szentírás gyakorlati jelentőségét mélységében szeretnék megérteni, gondoljanak erre a meghatározásra!
Isten szava cselekszik (Ézs 55:11). Ha szól, történik valami, vagy a létezésünk alapjairól jelent ki titkokat. Sőt, az eredeti jelentés még annyival kiegészül, hogy egyértelműen egy személyre utal, nemcsak valakinek a szava, hanem maga a Logosz az, aki cselekszik, aki uralja a történelmet, teremt, tehát Isteni személy.
Isten szava hívta életre ezt a világot („Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.”), ezáltal Ő adhat egyedül új életet teremtményeinek. Ezért kellett testet öltenie, és ha valaki még nem jött volna rá, annak elmondom: az Úr Jézus Krisztusról van szó! „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.”
Sokszor hallottam már azt a kijelentést, hogy a Biblia Jézusról szól. Ezt hallva eszembe jutnak azok az izzadságszagú prédikációk, amikor az igehirdető egy, a felolvasott történethez semmilyen módon nem kapcsolódó hasonlat (általában allegória) segítségével belemagyarázza Jézus személyét és az evangéliumot gyakorlatilag bárhova a Biblia első lapjától az utolsóig. Ez szerintem nem helyes. Ehhez nincs szükség Szentírásra. Sokkal inkább érzem igaznak azt az állítást, hogy a Biblia Jézus szava. Amikor olvasom, úgy figyelek rá, hogy az életem teremtő Ura valami fontosat fog mondani általa. Véghezviszi, amit akar, eléri célját, nem tér vissza hozzá üresen. Cselekszik, változást hoz, és életet ad.
Tudod-e úgy olvasni a Bibliát, mint Jézustól jövő személyes üzenetet? Hajlandó vagy-e megtenni azt, amit Urad kér tőled általa?
Győri Gábor
Imádkozzunk a lépéseinket megvilágító Ige fényéért! - Zsolt 104:119-105
Az áldás feltétele – 1Móz 26:12-29 (Jer 17:7)
Az üdvözítő ismeret áldása
Igehely: Ef 1:15-23; Kulcsige: Ef 1:17 „... és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.”
Miután Pál magasztalja Istent kiválasztó, megváltó és szabadító kegyelméért, hálát ad az efézusi testvérekért, az Úr Jézusba vetett hitükért és szeretetükért. Gyönyörű leírását olvashatjuk az élő és lélegző testvéri kapcsolatnak, amit az efézusi testvérek tartottak fenn Ázsia provincia fővárosából a többi kisázsiai gyülekezettel. A „szüntelen hálát adok értetek” és a „minden szent iránt megnyilvánuló szeretet” olyan kifejezések, melyeknek mindannyiunk hívő életét meg kellene határoznia, és minden más szokás, hagyomány, teológia vagy dogma fölé kellene emelkednie!
Nem véletlenül hangsúlyozza Pál a testvériség ezen értékeit, hiszen olyan tévtanítások szüremkedtek be ebben az időszakban a környékbeli gyülekezetekbe, amelyek szöges ellentétben állnak a megélt krisztusi szeretetközösséggel. Tudniillik terjedt a gnózisnak nevezett szellemi irányzat, ami később az ősegyház első igazán nagy tévtanításává nőtte ki magát, és sok gyülekezet szakadásához, testvéri kapcsolatok széthullásához vezetett.
A gnózis (magyarul: felismerés) központi fogalma az ismeret, olyan titokzatos kijelentés, amely tagadja a testben teremtett élet fontosságát, és csak a szellemi világ vélt valóságának tulajdonít jelentőséget. Ezzel szemben az apostol azért imádkozik, hogy a testvérek kapják meg „a bölcsesség és kinyilatkoztatás Lelkét”, hogy egy egészen más ismeretre, Jézus Krisztus valóságos megismerésére jussanak el. A mi Urunk valódi hatalmának látható bizonyítéka ugyanis az, hogy nem csupán a szellemi világban érzékelhető, hanem a mindennapi, anyagi életünkre is hatással van. A Megváltó Jézus nem egy megfoghatatlan erő, hanem valóságos emberként szenvedett, meghalt, majd megdicsőült testben föltámadt. Ez nem csorbítja, hanem növeli Krisztus hatalmát, mert nem egy, hanem két világ fölött is uralkodik. Sőt, ahogy a hívő ember a mindennapokban megéli az Úr jelenlétét, megerősödik abban a reménységben, hogy van üdvösség, van örök élet.
Manapság is sokan megfeledkeznek arról a kijelentésről, hogy a mennyországban nem csak a lelkünk lesz ott, hanem új testet is kapunk, a megdicsőült Jézuséhoz hasonlót. Az igazi közösség és reménység pedig az, hogy az egyház a Krisztus „teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben” (23. v.).
Győri Gábor
Új hozzászólás