Mindennapi áhítatok

2024. június 15., szombat

Igehely: Zsid 4:12–16; Kulcsige: Zsid 4:16 „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”

Állítólag Spanyolföldön történt a következő eset. Egy kolostor apátjához jártak gyónni a környékbeliek. Volt valaki, aki bizonyos gyengeségével már sokadjára kereste fel a papot feloldozásért, bűnbocsánatért.

2024. június 14., péntek

Igehely: Gal 6:14–16; Kulcsige: Gal 6:14 „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára.”

Egyszer egy hívő ember a vonaton utazott. Az utasfülkében rajta kívül még három férfi foglalt helyet, akik láthatóan unatkoztak, amint a szerelvény az egyhangú vidéken döcögött. A társalgás is akadozva ment közöttük. Egy idő után az egyikük azt javasolta, hogy kártyázzanak.

2024. június 13., csütörtök

Igehely: 2Tim 1:6–10; Kulcsige: 2Tim 1:8 „Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által.”

Azt mondják, hogy bármilyen hír csak három napig hír, utána már nem az: megszokottá válik, legyen az jó vagy rossz. A Krisztustól kapott élet ténye is az újdonság erejével hat eleinte. Ránk is, másokra is.

2024. június 12., szerda

Igehely: 1Jn 4:7–11; Kulcsige: 1Jn 4:11 „Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.”

Kristálytisztán fogalmaz János apostol a szeretetről. Ha szeretjük egymást, ezzel, mint egy anyakönyvi kivonattal bizonyítjuk, hogy Istentől születtünk. Aki nem szeret, annak nem sok köze van Istenhez. Isten a legnagyobb példa abban, hogy hogyan kell szeretni.

2024. június 10., hétfő

Igehely: Zsolt 145:18–21; Kulcsige: Zsolt 145:18 „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.”

Új napra virradtunk ezen a héten. Ám valószínű, hogy a feladatok, terhek, problémák a régiek: átkísértek az új hétre is, akár újabbak is társultak a már meglevőkhöz. Ezek igen sokszor összetörnek bennünket, úgy érezhetjük, hogy az Úrtól is eltávolodtunk, vagy hogy ő hagyott magunkra ezekben.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?