2025. április 29., kedd

DÉLELŐTT | 
Krisztus a tökéletes ajándék

Igehely: 2Kor 9:10–15 Kulcsige: 2Kor 9:15 „Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!”

Pál apostol arról beszél itt, hogy a szentek dicsőítik Istent a korinthusiak szolgálata miatt, mert nem bizonyos szükségeket elégítenek ki csupán a szentek közösségében. Engedelmességből tett bizonyságuk Krisztusról és a jószívűségük hálára indítja a hívőket. Bennük meglátták az Isten jóságát.

Isten többféleképpen mutatja meg jóakaratát. Egyik módja, hogy a szenteken keresztül más szenteket bátorít, segít. Ennek az alapja az, hogy a tökéletes ajándék, Jézus Krisztus eljött az emberek közé. Minden jó tettünk belőle fakad. Krisztusban mindent megkaptunk (Róm 8:32). Mindennel meg vagyunk ajándékozva, azaz áldva Őbenne. Az ember sokszor másra vágyna, pedig a legnagyobb ajándék a „szeme előtt áll”.

Krisztusban van üdvösségünk, hitünk, reménységünk, erőnk és kitartásunk is. Így tudunk előre tekinteni a jövőre: akármi érje az életünket, sziklaszilárd bizonyossággal lehetünk afelől, hogy mindent megkaptunk általa. Bátorítja ez a szívedet? Hadd erősödjünk meg ebben az igazságban mindannyian ma is!

Bihari Gergely

DÉLUTÁN | 

Számonkéri az Úr Edóm vétkeit

Igehely: Jsir 4:17–22 Kulcsige: Jsir 4:22 „Véget ért büntetésed, Sion leánya, nem maradsz tovább a fogságban! De a te bűnödet, Edóm leánya, számon kéri az Úr, és leleplezi vétkeidet.”

Edóm nem vette tudomásul – amit ma is számos ember figyelmen kívül hagy – Isten hatalmát. Napjainkban is különböző szervezetek, egyének Isten igéje ellen tesznek javaslatokat, lépéseket. Isten szuverenitásával mennek szembe.

Edómnak megvolt a hatalma arra, hogy ne engedje át Izráel népét a saját területén, amikor a nép haladt Kánaán felé. Viszont arra már nem volt ereje, hogy kikerülje Isten számonkérését. Egy nap mindenki számot kell adjon az Úrnak!

Isten népét és gyermekeit sok támadás éri, de egy nap ezek elmúlnak. Most még csak pórázon van a gonosz, így sok mindent megtehet. Egy nap viszont az ellenség eltöröltetik. A gonoszok ítéletet, akik bíztak az Úrban, jutalmat kapnak: azok, akik elismerték Istent, mint Urat, aki megítél élőket és holtakat egy nap.

Ha szenvedünk a jelen „edómjaitól”, tartsunk ki! Isten kezében van ez is, hogy formáljon minket, de ahogy Sion leánya megszabadult végleg Edómtól, úgy egy nap mi is megszabadulunk minden ördögi támadástól. Addig imádkozzunk ellenségeinkért is, hogy Isten formálja át őket kegyelméből!

Bihari Gergely

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.