2025. április 20., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Üres sír, angyali üzenet

Igehely: Mk 16:1–8 Kulcsige: Mk 16:6 „De az így szólt hozzájuk: «Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.»”

Jézus feltámadásának eseményét mind a négy evangélista leírta. Ezekből a beszámolókból kitűnik, hogy a Jézushoz legközelebb állók sem igazán hittek a feltámadása tényében. Kora reggel a sírhoz igyekvő asszonyokat és a tanítványokat is meglepte az üres sír látványa és az az üzenet, ami az angyal szájából elhangzott. Pedig azon kellett volna csodálkozniuk, ha nem ezt tapasztalják. Az üres sír és az angyali üzenet annak a bizonyítéka, hogy Jézus Krisztus valóban az, akinek kinyilatkoztatta magát: Isten Fia, az emberiség Megváltója. Vele kapcsolatosan minden pontosan úgy teljesedett be, ahogyan Ő ezt előzőleg megmondta (7.v.), ahogyan a próféták is jó előre megjövendölték az Ószövetségben.

Ma azok, akik ellátogatnak Jézus Krisztus sírjának a helyére, azzal szembesülnek, hogy az üres, nincs benne a teste. Ő feltámadott és él. Megjelent az Őt kereső asszonyoknak, a tanítványoknak, így megbizonyosodhattak afelől, hogy az élet Fejedelmét nem tarthatta fogva a halál. Az angyal üzenete ma nekünk is szól: örömhír az, hogy a feltámadott Úr Jézus Krisztussal ma is lehet találkozni. Ennek a jó hírnek a továbbadása a te és az én feladatom.

Mit vált ki belőled Jézus feltámadásának a története, az üres sír és az angyali üzenet? Én teljes szívből elhiszem, hogy Ő feltámadott és ma is él. Tudom, mert én is találkoztam vele. Ha ez veled is megtörtént, akkor ezt mondd el másoknak!

Balogh Gábor

Imaáhítat: 

Esedezzünk, hogy számunkra se legyen hiábavaló az igehirdetés és a hit! – 1Kor 15:14

Bibliaóra: 

Ti ne féljetek! – Mt 28:1–20 (Mt 28:5b–6a)

DÉLUTÁN | 

Gyászos hitetlenség

Igehely: Mk 16:9–13 Kulcsige: Mk 16:11–13 „Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hittek neki. Azután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.”

A hitetlenség bűne a Jézushoz legközelebb állókat is megkísértette. De mielőtt elítélnénk őket, vizsgáljuk meg magunkat ezen a területen! A legnagyobb probléma ma is ott kezdődik, hogy a hívők is hitetlenek lehetnek. Minket is megkörnyékez ez a bűn. Vajon mi ennek az oka? Hogyan lehet ebből kigyógyulni?

A hitetlenség elsődleges oka a mi életünkben is az, hogy a velünk és körülöttünk történő események hatása alatt élünk. Isten gyermekeiként ebben a világban élve mi is ugyanazokkal a nehézségekkel, bajokkal, csapásokkal, örömökkel, jó dolgokkal szembesülünk, mint bárki más. Ezek hatnak ránk, ezt nem tudjuk megakadályozni. De az a mi felelősségünk, hogy hogyan reagálunk ezekre; hogy mi határozza meg ezek nyomán a döntéseinket és cselekedeteinket: az események vagy az Istennel való kapcsolatunk.

Egy másik oka a hitetlenségünknek, hogy elfelejtkezünk Isten ígéreteiről, vagy nem vesszük azokat komolyan. Egy nem hívő barátom egyszer azt mondta: „Ha én elhinném azt, amit a Biblia ír, biztosan nem úgy élnék, mint sok mai keresztyén.”

A hitetlenségünk harmadik oka saját korlátoltságunk kivetítése Isten személyére. Elfelejtjük, hogy Ő nem ember. Nem teremtmény, hanem Teremtő. Őt semmi nem korlátozza cselekvésében. Számára nincs lehetetlen. Bármit, bármikor, bárkivel megtehet, amit és amikor csak akar. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Atyánk mindig a gyermekei javát munkálja. Minden esemény azok javát szolgálja, akik szeretik Őt (Róm 8:28), bár sokszor nem az elképzeléseink, vágyaink szerint megy ez végbe.

A hitetlenség bűnéből kigyógyulni ugyanúgy lehet, mint bármely más bűnből. Ismerd fel magadban, bánd meg, és térj meg belőle! Többé ne légy hitetlen, hanem hívő! Isten segítsen erre mindnyájunkat!

Balogh Gábor

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!