2023. július 4., kedd

DÉLELŐTT | 
Jeroboám béna kezének meggyógyítása

Igehely: 1Kir 12:31-13:10; Kulcsige: 1Kir 13:6b „Isten embere pedig kiengesztelte az Urat, úgyhogy a király vissza tudta húzni a kezét, és az olyan lett, mint azelőtt.”

Az istentelen Jeroboám keze vészjóslóan lett kinyújtva a próféta felé. Ha Isten nem avatkozik közbe, halált osztott volna. Egyik percben megölte volna az Úr prófétáját, másik percben arra kéri, imádkozzon érte, mert jó lenne ebből a fizikai nyomorúságból szabadulni. A lelkében uralkodó istentelenség, gyilkos szándék miatt nem kért bocsánatot, nem kérte a szabadulást. Pedig jó lett volna gyökerestől kezelni a bajt!
Isten megadta neki a keze gyógyulását. Ezen kívül csodák sorozatát láthatta, amelyek Istenhez való megtérésre indíthatták volna. Erre nem gondolt. Megelégedett azzal, hogy legyen egészséges, aztán tehesse ismét azt, amit ő akar.
Ha tartós gyógyulást kívánok, akkor a bajt gyökerestől kell kezelni. Ha csak egy tünettől akarok szabadulni, az előbb-utóbb ismét kiújul.
Vannak olyan lelki, testi betegségeim, szokásaim, esetleg velem született tulajdonságok, amik kínoznak engem vagy a velem élőket? Szeretném a szabadulást? Az Úr a gyógyító!

Dr. Kisded Ernő

DÉLUTÁN | 

A kegyelem és könyörület Lelke

Igehely: Zak 12:1-11; Kulcsige: Zak 12:8 „Azon a napon az Úr fogja oltalmazni Jeruzsálem lakóit. Olyan lesz közöttük azon a napon még a botladozó is, mint Dávid, Dávid háza pedig olyan lesz előttük, mint az Isten, mint az Úr angyala.”

Amit évezredek óta várnak az istenfélő emberek, és buzgón imádkoznak érte, azt elvégzi Isten, amikor kiönti a zsidó népre a kegyelem és könyörület lelkét. Emberi erő, buzgóság, prédikációk milliója, erőszakos térítési hadjáratok nem tudták elérni, hogy Isten népe felismerje, elfogadja, hogy Jézus a megígért szabadító, az Isten Fia. Isten el fogja végezni, hogy úgy fogják siratni, gyászolni a Fiút, mint még soha a történelemben. Ezt végzi a kegyelem és könyörület lelke egy nép életében.
Ránk, pogányokra, Isten már kiöntötte ezt a Lelket. Nem várnunk kell, hogy majd megtörténik, hanem befogadni Őt személyesen. Nem lehet erőszakkal vezetni e Lelket: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok” (Róm 9:15). Számunkra érthetetlen, miért ekkor, miért azon az emberen, miért ott, miért bizonyos nehézségek által könyörül az Isten. De megnyugodhatunk abban, hogy tökéletesen tudja, mit és miért tesz. Azt viszont kérhetjük, öntse ki ránk is, lakjon bennünk is a kegyelem, könyörgés, könyörület lelke.

Dr. Kisded Ernő

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).