2021. július 18., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A történelem legemlékezetesebb vihara

Igehely: 1Móz 7:1-24; Kulcsige: 1Móz 7:12 „Majd negyven napon és negyven éjen át ömlött az eső a földre”

Az élet viharainak különös jelentőségük van hitünk fejlődésében. A Bibliában leírt viharok szimbolikus értelemben a mi helyzetünket is ábrázolják. Viharaink különfélék lehetnek: kísértések vihara, kételyek vihara, nyugtalanság vihara a jövő, az egészség, a munka miatt, vagy a házasságban a félreértés vihara.

Minden viharnak értelme és célja van. Noé idejében nagyon ,,megsokasult az ember gonoszsága a földön” (1Móz 6:5). Természetessé vált a csalás, a paráznaság, az erőszak, a bűn. Sőt, aki nem így viselkedett, az már gyanússá vált. Isten látta mindezt, és nagy fájdalmat okozott ez számára. Annyira megrendítő az a kijelentés, amit az 1Mózes 6:6-ban olvasunk: megbánta az Úr, hogy megteremtette az embert a földön.

Isten igazságossága ara kényszeríti Őt, hogy ítéletet hirdessen. A tajtékzó vizek (19. v.) azt jelképezik, hogy milyen messzire sodródott el az emberiség Istentől. Ugyanakkor az a döntése, hogy megkíméli Noét és családját, a reménység és a kegyelem üzenetét hordozza. És azért döntött így Isten, mert Noé vállalta a másságot kortársai között. Teljesen ellentétes volt az élete, a gondolkodása, a viselkedése a környezetéével. Egy istentelen világban Noé felvállalta, hogy ő Istennel jár. Ezért megmenekült a történelem legemlékezetesebb viharából.

Hogyha Noé napjainkban élne, és látná, hogy mi zajlik körülöttünk a világban, a társadalomban – és néha még a gyülekezetekben is –, vajon megkezdené a bárka építését?

A világ megérett az ítéletre. De ahogy Noé kegyelmet talált Isten előtt, úgy ma is van egy menekülési útvonal: a kereszt a Golgotán. Csakis ez által lehet megmenekülni a hamarosan bekövetkező ítélettől.

Te kivel jársz? Kivel kötöttél szövetséget? Felvállalod-e nap mint nap a másságot Istenért? Hogyha még nincs meg ez a biztosításod, jöjj, menjünk el ma délelőtt a Golgotára, boruljunk oda a kereszt tövéhez, és hidd el, jöhet bármilyen vihar, biztonságban lesz az életed!

Kocsis Barna

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Magasztaljuk az Urat végtelen kegyelméért, ami az ítéletes élethelyzetekben is megmutatkozik! – Zsolt 119:41

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Istentől jövő irgalom ígérete – Hós 6:1-6 (Hós 6:1)

DÉLUTÁN | 

Az ároni áldás

Igehely: 4Móz 6:22–27; Kulcsige: 4Móz 6:23b–24 „Így áldjátok meg Izráel fiait, ezt mondjátok nekik: Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!”

Az ároni áldás a Biblia legismertebb igéi közé tartozik. Isten megparancsolta Áron főpapnak, hogy ezekkel a szavakkal áldja meg a népet.

Mi az áldás? A Biblia szerint minden testi és lelki jónak a sokasága, amit Isten adhat az embernek. És ezt nem azért adja, mert annyira megérdemelné a halandó. Az áldás ajándék, amit szeretetből ad Isten a teremtményeinek. Tehát nem Áron áldotta meg a népet, hanem Isten (27.v.). Nem a lelkipásztor áldja meg a gyülekezetet, nem a szülő áldja meg a gyereket, ők csak kérik Isten áldását.

Az ároni áldásban, amely nem csak kérés, hanem egyben ígéret is, három ajándékot figyelhetünk meg:

Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged (24.v.). Az első ajándék a biztonság. Ez az áldás először a pusztai vándorlás során hangzott el. Itt nagyon sok veszély leselkedett a vándorló népre. Ugyanígy mi is nap mint nap ki vagyunk téve rengeteg veszélynek, támadásnak, lelki fertőzésnek. De Isten képes megőrizni minket.

Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön te rajtad (25.v.). A második ajándék a bűnbocsánat ajándéka. Ő akkor is könyörül, amikor jogos lenne az ítélete. Ó, milyen áldott ember az, akit már nem terhel a bűn súlya! Akin már ott ragyog Jézus arcának a fénye!

Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád, és adjon békességet néked (26.v.). A harmadik ajándék, amit ez az áldás magába foglal, a békesség ajándéka. Az isteni áldásnak nagyon fontos része a békesség. Éppen ezért akar minél több embert megfosztani ettől a Sátán. És sajnos, sikerrel jár. Annyit beszélnek a békességről, nagy konferenciákat tartanak ezzel kapcsolatosan. De olyan kevés az eredmény. Azért, mert az igazi békesség alapja Jézus Krisztus. És éppen Ő nem kell az emberiségnek!

Kedves testvérem! Isten oltalma alatt van az életed? Meg vannak bocsátva a bűneid? Rendelkezel azzal az igazi békességgel, amit csak Jézus Krisztus tud adni? Hogyha őszintén igennel tudsz válaszolni ezekre a kérdésekre, akkor áldott ember vagy! Hogyha nem, akkor szívemből kívánom, hogy tégy meg mindent annak érdekében, hogy áldottá légy ezen a napon! Isten nagyon szeretne téged megáldani!

Kocsis Barna

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.